Szemeteskuka a bíró szíve helyén… – Gianluigi Buffon és a BL-átok

A bajnoki szereplésekre igazán nem panaszkodhat Gianluigi Buffon. Nevelőegyesületével, a Parmával ugyan nem volt esélye olasz bajnokságot nyerni a kilencvenes évek Serie A-mezőnyében, de egy ezüstérem a sárga-kékekkel is összejött, a Juventusszal viszont tarolt. Mint sorozatunk legutóbbi részében is rögzítettük: a Torinóban töltött első időszakának 17 éve alatt tízszer lett olasz bajnok – és azért „csak” ennyiszer, mert a Calciopoli-botrány miatt két scudettóját (2005, 2006) utólag törölték a klubnak, egy évet pedig az ügy folyományaként a másodosztályban kellett töltenie, utána aztán évek mentek rá arra, hogy az új vezetőség ismét felépítsen egy sikercsapatot. De amikor összeállt újra a Juve, senkit sem engedett oda az asztalhoz: 2012 és 2020 között sorozatban kilencszer nyerte meg a bajnokságot. Nem számított, hogy Antonio Conte, Massimiliano Allegri vagy Maurizio Sarri a vezetőedző, a Juve letarolta az olasz mezőnyt.

A bajnoksággal ellentétben a Bajnokok Ligájában viszont sohasem volt szerencséje Buffonnak (meg 1996 óta a Juventusnak sem). A döntőig háromszor is eljutott – de mindannyiszor vereséget szenvedett.

Már első BL-idényében a Parmával is peches volt 1997–1998-ban: a Sparta Praha elleni csoportmeccset a 87. és a 89. percben kapott gól miatt nem tudta az együttes megnyerni (2–2), emiatt kiesett a csoportból. A Juven­tusszal az első próbálkozása a 2001–2002-es idényben volt, de a második csoportkör már a végállomást jelentette.

A következő évadban viszont igen közel állt a trófeához a Juve, amely az egyenes kieséses szakaszban a Barcelonát (1–1, 2–1) és a Real Madridot (1–2, 3–1) is eltakarította az útból, és a manchesteri döntőben favorit volt a Milan ellen, amelyre a bajnokságban 11 pontot rávert. Az Old Traffordon azonban 0–0 után a tizenegyespárbajt a milánóiak nyerték meg. „Nehezen indult a dolog a Bajnokok Ligájában, de a sorozat második felében már jók voltunk – írta Buffon 2013-ban kiadott önéletrajzában. – A döntőben viszont nem játszhatott Pavel Nedved, ami hatalmas pech volt, hiszen kiváló formában volt. Olyannyira, hogy decemberben Párizsban ő kapta az Aranylabdát, engem pedig kapus létemre a BL-idény legjobb játékosának választottak meg. Egyszóval már csak az utolsó lépcsőfok hiányzott és némi szerencse. A meccs végül tizenegyesekkel dőlt el, kettőt megfogtam (Seedorfét és Kaladzéét), Dida viszont még nálam is ügyesebb volt, és hármat védett (Montero, Zalayeta és Trezeguet lövését). Arról az éjszakáról egyetlen dologra kristálytisztán emlékszem: Nesta tizenegyesére. Meg voltam róla győződve, hogy kivédem – de nem. Biztos voltam benne, hogy balra rúgja, így arra is vetődtem, viszont korábban a kelleténél, a labda ugyanis nagyon furcsa ívben jött felém, amire nem számítottam. Amikor Sevcsenko odaállt az utolsó tizenegyeshez, én már az öltözőben voltam. Az adrenalinlöket, ami egészen addig pörgetett, elillant. (...) Amikor elveszítesz egy ehhez hasonló meccset, az idő kiradírozza a boldogságot, helyette pedig csak bánatot hagy maga után. Nem ad semmit ajándékba, csak az arcodba vágja a hibákat, és magával viszi a szép emlékeket. (...) »A fenébe is, mikor lesz még egy ilyen alkalom?«”

Nem feltétlenül a BL-döntő kudarca miatt, de néhány hónappal később Buffon súlyos depresszióba esett, a futballal is fel akart hagyni. Erről így írt önéletrajzi könyvében:      „2003 decemberétől 2004 májusáig, vagy inkább júniusáig depresszióba estem. Sohasem értettem meg, miért éppen akkor, miért nem előbb vagy később (...) Mi történt velem? Végül is egyszerű a válasz: nem voltam elégedett sem az életemmel, sem a munkámmal, vagyis a focival. Jártam edzésre, de semmi sem ment jól. Féltem a nyári, portugáliai Európa-bajnokságtól – ez az érzés új volt nekem. Néha váratlanul remegni kezdett a lábam, állandó rossz közérzet gyötört (...) Olyan ember vagyok, aki megszokta, hogy főleg önmagára számíthat, de szerencsére sohasem szégyelltem erről beszélni másokkal, mesélni az érzéseimről. Mindenkivel képes voltam beszélni erről, elsősorban a családommal persze, de ugyanígy a klubvezetőkkel és a csapatorvossal, Riccardo Agricolával is. És mindenki segített. Egy hónapig jártam pszichológushoz, végül az ő segítségével gyorsan kilábaltam ebből az állapotból.”

Ha megbarátkozni nem is tudott a gondolattal, de pályafutása végére már el kellett fogadnia, hogy szinte minden más sorozattal ellentétben a Bajnokok Ligájában nem tud révbe érni. A 2003-as manchesteri döntő után 2004 tavaszán a nyolcaddöntőben a Deportivo (0–1, 0–1), 2005-ben a negyeddöntőben a Liverpool (1–2, 0–0), 2006-ban a negyeddöntőben az Arsenal (0–0, 0–2) jelentette a végállomást. A Calciopoli és a Serie B után, a visszatérést követően a Chelsea állította meg a „zebrákat” a 2008–2009-es kiírás nyolcaddöntőjében, az azt követő idényben a csoportkört sem élte túl a csapat, majd jött három év távolmaradás, és 2012–2013-ban a negyeddöntőben megint meg kellett állni a Bayern München elleni kettős vereség (0–2, 0–2) miatt. Aztán a következő évben ismét a csoportban ragadt a Juve.

Ám tizenkét év elteltével, 2015-ben újra BL-döntőt játszhatott, a berlini fináléban azonban az MSN-trióval (Messi, Neymar, Suárez) támadó Barcelona várt rá. „A Juventus gazdag múltja kötelezi mindenkori játékosait, hogy legalább az elődöntőig meneteljenek a Bajnokok Ligájában. Ez nagy felelősség      – mondta Buffon a döntő előtti sajtótájékoztatón.  – Ha nyerünk, mindenkit megölelek, aki az utamba kerül.”  Ám a Barca nyert 3–1, és Buffont nem vigasztalta, hogy nagy bravúrjai voltak, külön dicsérte őt a Corriere dello Sport, és hogy csaknem minden szaklapnál ő kapta a legjobb osztályzatot csapatából.

Két év múlva Cardiffban adatott meg neki újra a lehetőség, az ellenfél a fénykorát élő Cristiano Ronaldo vezette Real Madrid volt. „Gianluigi Buffon kontra Real-támadók. Megállítja Madridot?” – állt lapunk címlapján a 2017-es döntő előtt. „Mindent megteszek azért, hogy ne kapjak gólt a döntőben. Csodálatos lenne Bajnokok Ligája-győztesként elnyerni az Aranylabdát is, és úgy lezárni meseszerű pályafutásomat”  – fogalmazott a 39 éves Buffon a döntő előtt.

De nem ez volt megírva a csillagokban – a Real Madrid nyert 4–1-re. Hiába választotta meg 2017-ben Buffont az év kapusának az UEFA, a FIFA, az ESM és az IFFHS is, harmadik nekifutásra sem sikerült hazavinnie a BL-serleget. Amikor a mérkőzés után azt kérdezték tőle, nekiveselkedik-e még egyszer, azt felelte:   „Egy év hátravan a szerződésemből, így tehát van még egy esélyem megnyerni a Bajnokok Ligáját. Sajnos nehéz lesz jobban teljesíteni annál, amit a most véget ért idényben mutattunk.”

És drámaibb módon nem is végződhetett volna a következő BL-idény! A Real Madrid elleni negyeddöntő első meccsét odahaza 3–0-ra elveszítette a Juve, így a madridi visszavágó formalitásnak tűnt. Ám az olaszok 3–0-ra vezettek, összesítésben döntetlen volt, amikor a 93. percben nevetséges szituációban tizenegyest kaptak a spanyolok (Mehdi Benatia hátulról enyhén meglökte Lucas Vázquezt). Buffon igazságérzete ezt már nem bírta, és olyan hevesen reklamált, hogy kiállította őt Michael Oliver játékvezető. Ronaldo így már a cserekapusnak, Wojciech Szczesnynek lőtte be a madridi továbbjutást érő büntetőt.

„Közel voltam az esethez, ha a kilencvenharmadik percben ezért büntetőt ad, akkor nem ember, hanem állat, akinek szemeteskuka van a szíve helyén – dühöngött Buffon órákkal a lefújás után is.  – Ilyet tízből egyszer fújnak be. A játékvezető elveszítette a fonalat, ezt elfogadom, de azt nem, hogy így dőljön el két remek csapat párharca. Ha a játékvezető nem elég felkészült, inkább maradjon a lelátón, és majszoljon chipset a feleségével.” Arra a kérdésre pedig, hogy ez volt-e az utolsó BL-meccse, azt felelte: „Valószínűleg igen.”

Ám nem akarta, hogy így érjen véget a románca a BL-lel, és mivel a Juve nem marasztalta 40 évesen, a hozzá hasonlóan a BL-álmokat régóta megszállottan kergető PSG-be szerződött 2018 nyarán. Ám a fura játékvezetői ítéletek elől nem lehet elmenekülni: a BL-nyolcaddöntőben a Manchester United egy 94. percben befújt, igencsak vitatható tizenegyessel jutott tovább, miután Presnel Kimpembe kezéhez hozzáért a labda.

Visszatért inkább még két idényre Torinóba – de már nem ő, hanem Szczesny védett, amikor 2020 tavaszán a Lyon, 2021-ben pedig a Porto ellen vérzett el a Juve a nyolcaddöntőben. És persze milyen kegyetlen a sors: amint elhagyta Párizst, a PSG a következő idényben története során először bejutott a BL-döntőbe. Ő talán védte volna a lisszaboni fináléban Kingsley Coman ívelt fejesét, amellyel 1–0-ra nyert a Bayern München...

(A következő részben: A világ tetején Berlinben)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. szeptember 9-i lapszámában jelent meg.)