Serie A: a Roma sem tudta megállítani, továbbra is hibátlan a Milan

Vágólapra másolva!
2023.09.01. 22:54
null
Milánói gólöröm, középen az első gólt szerző Olivier Giroud (Fotó: Getty Images)
Harmadik mérkőzését is megnyerte a Milan az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 2023–2024-es idényében: a piros-feketék 2–1-re verték meg idegenben a továbbra is nyeretlen Romát a 3. forduló péntek késő esti mérkőzésén. A korábbi meccsen az eddig pont nélküli Sassuolo 3–1-re legyőzte hibátlan mérleggel érkező vendégét, a Veronát.

ROMA–MILAN 1–2

Romelu Lukaku szerződtetése óta táplálták a reményt a Roma-szurkolókban, hogy a frissen igazolt belga gólgyáros a Milan ellen már be is mutatkozhat a fővárosi csapatban. Végül csak a kispadon kapott helyet a tankszerű csatár, mint ahogy nem tudta vállalni a játékot Paulo Dybala sem. Így Andrea Belottival és Stephan El Shaarawyval támadott a Roma, de nem sok sót ettek meg a csatárai, mert többnyire a másik kapu előtt zajlott a játék.

A Milan már a 9. percben vezetést szerzett büntetőből, miután a VAR-szobában ülők felhívták Antonio Rapuano játékvezető figyelmét arra, hogy a földön fekvő Rui Patrício kapus megrúgta Ruben Loftus-Cheeket. A tizenegyest Olivier Giroud ballal higgadtan helyezte a jobb felső sarokba a balra vetődő portugál kapus mellett.

Nem festettek jól a „farkasok” az első félidőben, a kapura egyáltalán nem voltak veszélyesek, míg a Milan portugálja, Rafael Leao olykor azt csinált a hazai védőkkel, amit csak akart. A második félidő legelején, a 48. percben pedig egészen zseniális gólt szerzett: Davide Calabria jobbról beadott labdáját Zeki Celik mellől, hét méterről előrevetődve, jobb sarokkal juttatta a bal alsó sarokba, a labda a kapufát is érintette.

Romokban volt a Roma, de visszahozta a hazai reményeket, hogy a 61. percben kiállították Fikayo Tomorit – a Milan belső védője megkapta a második sárga lapját Belotti felrúgásáért. José Mourinho hamarosan be is küldte Lukakut – aki viszont csak egy sárga lappal tudta észrevétetni magát. Változott ugyan a játék képe a kiállítás után, de a Roma így sem volt hatékony, csak a 92. percben tudott szépíteni Leonardo Spinazzola megpattanó távoli lövésével…

SASSUOLO–VERONA 3–1

Az 1999-es születésű Andrea Pinamonti fejjel szerezte meg a vezetést a hazaiaknak – az utóbbi években ő a legfiatalabb olasz labdarúgó, aki 30 gól fölé jutott a Serie A-ban –, majd a vendégek egyenlítése után a klublegenda, Domenico Berardi duplájával lett meg a győzelem.

OLASZ SERIE A
3. FORDULÓ, pénteki mérkőzések
Sassuolo–Verona 3–1
(Pinamonti 11., Berardi 63., 73. – a másodikat 11-esből, ill. Ngonge 56.)
Roma–Milan 1–2 (Spinazzola 90+2., ill. Giroud 9. – 11-esből, R. Leao 48.)

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
Szombat
18.30:
Bologna–Cagliari (Tv: Sport2)
18.30: Udinese–Frosinone (Tv: Sport2)
20.45: Atalanta–Monza (Tv: Sport1)
20.45: Napoli–Lazio (Tv: Sport1)
Vasárnap
18.30:
Internazionale–Fiorentina (Tv: Sport1)
18.30: Torino–Genoa (Tv: Sport2)
20.45: Empoli–Juventus (Tv: Sport1)
20.45: Lecce–Salernitana (Tv: Sport2)

AZ ÁLLÁS
1. Milan 3 3 8–2 +6 9
2. Napoli 2 2 5–1 +4 6
3. Internazionale 2 2 4–0 +4 6
4. Verona 3 2 1 4–4 0 6
5. Fiorentina 2 1 1 6–3 +3 4
6. Juventus 2 1 1 4–1 +3 4
7. Lecce 2 1 1 4–3 +1 4
8. Atalanta 2 1 1 3–2 +1 3
9. Monza 2 1 1 2–2 0 3
10. Frosinone 2 1 1 3–4 –1 3
11. Sassuolo 3 1 2 3–5 –2 3
12. Genoa 2 1 1 2–4 –2 3
13. Salernitana 2 2 3–3 0 2
14. Roma 3 1 2 4–6 –2 1
15. Bologna 2 1 1 1–3 –2 1
16. Cagliari 2 1 1 0–2 –2 1
17. Udinese 2 1 1 1–4 –3 1
17. Torino 2 1 1 1–4 –3 1
19. Lazio 2 2 1–3 –2 0
20. Empoli 2 2 0–3 –3 0
Domenico Berardi (jobbra) két góllal segítette nyerni a Sassuolót (Fotó: Getty Images)
Domenico Berardi (jobbra) két góllal segítette nyerni a Sassuolót (Fotó: Getty Images)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik