Mit mondott Zanetti a BL-trófeának?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.14. 19:34
null
Javier Zanetti régi álma teljesült a BL-trófea elhódításával (Fotó: Reuters)
Az önéletrajzi könyvet kiadó Javier Zanetti egy televíziós műsorban visszatekintett az Internazionale labdarúgócsapatánál eddig eltöltött 18 évére. Ebben szót ejtett több edzőjéről is, a legjobbról és az általa legkevésbé kedveltről is.


Zanetti 18 év alatt 20 vezetőedzővel dolgozott együtt az Internél, a legtöbbről jó emlékei vannak.
Roberto Mancinivel sorozatban háromszor nyertek bajnokságot a fekete-kékek, Marcello Lippivel viszont, korábban, nem voltak sikerélményeik, alig egy után távozott is tőlük a később szövetségi kapitányként világbajnoki címet szerző ősz hajú mester.

Roberto Mancinivelúj időszakot kezdtünk, nagyszerű munkát végzett – mondta Zanetti a TG1 nevű olasz hírcsatornának. – Marcello Lippi mindent megkapott, ami egy jó csapat felépítéséhez kell, de sajnos nem működött a dolog, igaz, ez nem csak az ő hibája volt. Hullámzó idény lett belőle. Bosszantott, amikor a Reggina elleni vereségünk után arról beszélt, hogy kirúgná a játékosokat. Nem hiszem, hogy így kellett volna viselkednie a csapattal. Mindenki hibázhat, és van más módja is annak, hogy erre felhívjuk a figyelmet.”

Interes karrierje során csak egy argentin edzője volt, Héctor Cúper, akivel 2002 májusában az utolsó fordulóban bukták el a scudettót, a következő idényben pedig az elődöntőben búcsúztatta őket a városi rivális Milan a Bajnokok Ligájában, „idegenben” lőtt góllal. A 2003–2004-es szezonban hat mérkőzés után rúgták ki, miután a csak a 8. helyen álltak a Serie A-ban.

„Nagyon szomorú voltam, hogy Héctor Cúpernekígy kelletttávoznia az Intertől. Megbízható, hozzáértő ember volt, aki sajnos megfizetett azért, hogy május 5-én elbuktuk a bajnoki címet.”

Zanetti a számos edzője közül Marco Tardellivel jött ki a legkevésbé.

„Nagyon nehéz évünk volt vele. Kikaptunk a derbin hat nullára, és akkor valami megtört. Nem tudom, hogy tényleg ő volt-e a legrosszabb, mindenesetre az edzőim közül őt kedveltem a legkevésbé.”

A 40 éves ikon a legnagyobb sikereit José Mourinho irányítása alatt ünnepelhette. A portugál szakemberrel a 2009–2010-es idényben triplázott az Inter (BL-győzelem, bajnoki cím, Olasz Kupa-győzelem), nem csoda, hogy rá emlékszik a legszívesebben. A BL-diadallal kapcsolatban egy aranyos történetet is megosztott Zanetti.

„Mourinho győztes vezér volt, aki mindenre figyelt, és a nálunk eltöltött két éve minden Inter-szurkoló számára örök emlék. Amikor Kijevben a szünetben egy nullás vesztésre és kiesésre álltunk a Bajnokok Ligájában, azt mondta nekünk, hogy nyerni fogunk, vállalnunk kell minden kockázatot. Két védő helyett két csatárt cserélt be, és győztünk. Mindezt olyan meggyőződéssel mondta, hogy amikor visszamentünk a pályára, tudtuk, hogy így történik majd. Amikor a döntő után bevittem az öltözőbe a Bajnokok Ligája-trófeát, és letettem a szekrényem mellé, beszélni kezdtem hozzá. Azt mondtam a kupának, hogy már nagyon régóta üldöztem, és örülök, hogy végre a kezemben tarthatom.”

Zanetti ezúttal sem felejtette el kifejezni határtalan szeretetét a milánói klub iránt, amelyet 1995 óta szolgál.

„Ez egy örök szerelem. Nem tudom elégszer megköszönni a Moratti családnak és a szurkolóknak azt a szeretetet, amelyet az első naptól kezdve kapok tőlük. Az Inter egy család, amelyet tiszta szívemből imádok.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik