Milan: Kaká helyett Diamanti érkezhet az együtteshez?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.06. 22:18
Ahogy korábban beszámoltunk róla, Kaká leszerződtetése nincs napirenden az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Milannál, Adriano Galliani alelnök viszont bedobta a Bologna-játékos Alessandro Diamanti nevét.

A piros-feketék a hírek szerint 4–3–1–2-es felállással vágnak neki a következő idénynek, és Galliani szerint még egy támadó középpályás érkezhet az együtteshez.

„Keresünk egy támadó középpályást, még akkor is, ha Kevin-Prince Boateng és Riccardo Saponara már a csapatnál van – mondta Galliani, aki kizárta a Real Madrid-játékos érkezését. – Kaká nem érkezik, de tetszik Diamanti játéka, ahogy még másoké is..."

A 30 éves, tízszeres olasz válogatott középpályást a Milan mellett az Interrel és a Juventusszal is szóba hozták már.

Galliani szerint csak akkor igazolnak új játékost, ha távoznak is az együttestől, és a csapat átigazolási politikáját az sem befolyásolja, hogy az együttes sikerrel veszi-e a BL-selejtezőt.

A Milan alelnökét Carlos Tévez esetleges Juventushoz szerződéséről is faggatták. Mint ismert, az argentin 2012 januárjában kis híján a piros-feketéknél kötött ki.

„Egy kicsit csalódott lennék, ha a Juvéhoz menne azok után, amilyen kapcsolatunk van vele. Ugyanakkor igaza van Berlusconi elnök úrnak, ha leszerződtettük volna Tévezt, nem tudtuk volna utána megszerezni Mario Balotellit."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik