Palermo: Miccoli jövője továbbra sem tisztázott

Vágólapra másolva!
2012.12.04. 19:31
Fabrizio Miccoli elmondása szerint örömmel fejezné be a pályafutását az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Palermónál, de azt sem zárta ki, hogy a nyáron klubot vált.

„Nem tudom, hogy itt maradok-e pályafutásom végéig. A szerződésem júniusban jár le, addig biztosan itt maradok, de bármi megtörténhet, hosszabbíthatok, és maradhatok itt, ugyanakkor az sem elképzelhetetlen, hogy más klubban folytatom – felelte a jövőjét firtató kérdésre Miccoli. – Nagyon nyugodt vagyok, beszélek a klub képviselőivel, és megkeressük majd azt a megoldást, amellyel mindenki a legjobban jár. A klub egyértelművé tette számomra, hogy szeretné, ha maradnék, úgyhogy optimista vagyok azzal kapcsolatban, hogy itt tudom befejezni a pályafutásomat. Most ugyanakkor az a legfontosabb, hogy a Palermóval kikecmeregjünk szorult helyzetünkből.”

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 15 11 2 2 32–10 +22 35
2. Napoli 15 10 3 2 28–12 +16 33
3. Internazionale 15 10 1 4 27–16 +11 31
4. Fiorentina 15 8 5 2 27–14 +13 29
5. Lazio 15 9 2 4 24–18 +6 29
6. Roma 15 8 2 5 34–24 +10 26
7. Milan 15 6 3 6 24–19 +5 21
8. Parma 15 5 5 5 18–20 –2 20
9. Udinese 15 4 7 4 22–24 –2 19
10. Catania 15 5 4 6 19–23 –4 19
11. Atalanta* 15 6 2 7 15–22 –7 18
12. Sampdoria* 15 5 3 7 19–21 –2 17
13. Cagliari 15 4 4 7 14–24 –10 16
14. Torino* 15 3 7 5 15–17 –2 15
15. Chievo 15 4 3 8 17–27 –10 15
16. Bologna 15 4 2 9 17–20 –3 14
17. Palermo 15 3 5 7 14–22 –8 14
18. Genoa 15 3 3 9 16–26 –10 12
19. Siena* 15 4 5 6 14–17 –3 11
20. Pescara 15 3 2 10 10–30 –20 11
*A Sampdoriától és a Torinótól 1-1, az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik