Serie A: Carraro felszólalt az Inter 2006-os bajnoki címe ellen

Vágólapra másolva!
2009.07.15. 18:04
Az Olasz Labdarugó Szövetség (FIGC) korábbi elnöke, Franco Carraro a La Gazzetta dello Sport című lapnak adott nyilatkozatában kijelentette, hiba volt, hogy a Calciopoli-botrány után az Internek ítélték oda a 2006-os scudettót.
Franco Carraro az olasz szövetség korábbi elnöke továbbra is tagadja, hogy bűnös lett volna a 2006-os Calciopoli-botrányban – erről, és az akkori döntésekről nyilatkozott a La Gazzetta dello Sportnak a korábbi elöljáró.„2006-os Lemondásom nem a bűnösség beismerése volt. Valamennyi hibámat jóhiszeműen követtem el. Tiszta lelkiismerettel távoztam, ami jó érzéssel tölt el. Sajnálom, ha sokan a bűnöm beismeréseként értelmezték lemondásomat” – fogalmazott a botránnyal kapcsolatban Carraro, aki szerint hiba volt, hogy a 2005-2006-os bajnoki címet a harmadik helyen végzett Internek ítélték (a botrányban leginkább érintett bajnokcsapatot, a Juventust kizárták az élvonalból, de a második helyen végzett Milan is súlyos büntetést kapott).„Az, hogy a 2005–06-os scudettót az Inter kapta meg, teljesen elbaltázott lépés volt, mert pusztán érzelmi alapon született döntés” – mondta Carraro.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik