Ünnepi este, hétköznapi játék, háromgólos Internazionale-siker

Vágólapra másolva!
2009.05.17. 22:30
Nem volt nehéz dolga a már bajnok Internazionalénak a Serie A 36. fordulójában: a fekete-kékek 3–0-ra győzték le hazai pályán a Sienát, sikerrel ünnepelve így történetük 17. bajnoki címét.
Sima sikerrel ünnepeltek, és még meg sem erőltették magukat
Fotó: Reuters
Sima sikerrel ünnepeltek, és még meg sem erőltették magukat
Sima sikerrel ünnepeltek, és még meg sem erőltették magukat
Fotó: Reuters
Sima sikerrel ünnepeltek, és még meg sem erőltették magukat

Legszebb öröm a káröröm...
Legszebb öröm a káröröm...
Minden készen állt az ünneplésre Milánó fekete-kék felében: hatalmas élőkép, remek hangulat, no meg már egy biztos Inter-bajnokság – ez rá is nyomta a bélyegét a Siena elleni meccsre.

José Mourinho csapatának a presztízsen kívül nem sok féltenivalója volt, így egy kissé álmosan is kezdett, ezt pedig Calaio a 4. percben kis híján megbüntette, de óriási lövését az ébernek tűnő Júlio César káprázatos mozdulattal ki tudta piszkálni.

Hazai rohamok továbbra sem következtek, aztán a játszadozásból csak „összedobott” néhány helyzetet a milánói csapat.

Sztankovics elől óriásit kellett menteni a védőknek, Balotelli már ziccer kihagyásáig jutott, majd a 45. percben a háló is megzörrent, így az eredmény biztosan elégedetté tette a szurkolókat (ha a játék nem is…).

Egy szöglet után Curci kibokszolta a labdát, mely Sztankovics elé került. A szerb középpályás rá is tűzte egyből, a Siena kapusa itt még védeni tudott, de a kipattanót Esteban Cambiasso könnyűszerrel a hálóba terelte.

Fordulás után Luís Figo zseniális labdával kínálta meg Balotellit, aki megköszönte az „öreg” passzát, kicsalta Curcit, majd vérlázító könnyedséggel a hálóba pöckölt.

Egy szám bűvöletében
Egy szám bűvöletében
A Siena nem csak statisztálni jött, ezt a második gól után két helyzettel be is mutatták a vendégek, de Calaio fejese kijött a kapufáról, Galloppa próbálkozását pedig César hatástalanította.

A 74. percben a toszkánok újabb kapufa, César-védés kombinációval próbálkoztak, cserébe a már nagyon lekéredzkedő Ibrahimovic kapott egy jó labdát, amit be is küldött köténybe Curcinak.

Mourinho kiszúrt a svéddel, mert nem őt, hanem Júlio Césart cserélte le (Ibra mondta is a magáét), így Orlandoni is a pályán ünnepelhetett a társakkal.

Az Inter minimális erőt és energiát pazarolt a három pont megszerzésére, a drukkerek alighanem annál nagyobb erőbedobással fognak ünnepelni a milánói éjszakában.


SERIE A

36. FORDULÓ
Internazionale–Siena 3–0 (Cambiasso 45., Balotelli 52., Ibrahimovic 76.)
KORÁBBAN
Bologna–Lecce 2–1 (Di Vaio 37., Volpi 94. ill. Tiribocchi 30.)
Juventus–Atalanta 2–2 (Iaquinta 26., C. Zanetti 36., ill. Cigarini 2., Pellegrino 44.)
Reggina–Cagliari 2–1 (Ceravolo 25., Brienza 49., ill. Lazzari 18.)
Palermo–Lazio 2–0 (Miccoli 6. – tizenegyesből, Migliaccio 87.)
Genoa–Chievo 2–2 (D. Milito 58. – 11-esből, Olivera 71. ill. Pinzi 35., Pellissier 85.)
Fiorentina–Sampdoria 1–0 (Gilardino 21.)
Napoli–Torino 1–2 (Pia 42., ill. Bianchi 51., Rosina 72.)
SZOMBATON
Udinese–AC Milan 2–1 (D’Agostino 30. – tizenegyesből, Zapata 48., ill. Ambrosini 92.)
AS Roma–Catania 4–3 (Perrotta 13., 31., Vucsinics 17., Panucci 92., ill. Tedesco 15., Mascara 47., Morimoto 72.)

AZ ÁLLÁS

1. Internazionale 36 24 9 3 65–27 +38 81
2. Milan 36 21 8 7 66–32 +34 71
3. Juventus 36 19 11 6 64–37 +27 68
4. Fiorentina 36 21 4 11 52–35 +17 67
5. Genoa 36 17 11 8 49–36 +13 62
6. Roma 36 16 9 11 58–57 +1 57
7. Palermo 36 17 4 15 53–46 +7 55
8. Udinese 36 15 9 12 53–46 +7 54
9. Cagliari 36 14 8 14 45–43 +2 50
10. Lazio 36 14 5 17 45–53 –8 47
11. Atalanta 36 13 7 16 40–42 –2 46
12. Sampdoria 36 11 11 14 45–48 –3 44
13. Napoli 36 11 10 15 39–42 –3 43
14. Siena 36 12 7 17 32–40 –8 43
15. Catania 36 11 7 18 37–47 –10 40
16. Chievo 36 8 13 15 35–46 –11 37
17. Torino 36 8 10 18 33–55 –22 34
18. Bologna 36 8 9 19 40–61 –21 33
19. Reggina 36 6 12 18 29–60 –31 30
20. Lecce 36 5 14 17 35–62 –27 29
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik