Az Inter győzelemmel ünnepelte fennállásának századik évfordulóját

Vágólapra másolva!
2008.03.08. 20:16
Az Internazionale 2–0-ra nyerte meg hazai pályán a bajnokságban utolsó előtti helyen álló Reggina elleni mérkőzést. A címvédő alakulat március 9-én ünnepli fennállásának századik évfordulóját, az utóbbi időben kissé gyengélkedő csapat ezúttal nyerni tudott, bár ez a győzelem kötelezőnek tekinthető a listavezetőtől.
Zlatan Ibrahimovic szerezte az Inter első gólját
Zlatan Ibrahimovic szerezte az Inter első gólját
Fotó: Reuters
Zlatan Ibrahimovic szerezte az Inter első gólját
Zlatan Ibrahimovic szerezte az Inter első gólját
Zlatan Ibrahimovic szerezte az Inter első gólját
Fotó: Reuters
Zlatan Ibrahimovic szerezte az Inter első gólját

A mérkőzés 18 órakor kezdődött, de a San Siro kapui már koradélutántól nyitva álltak a szurkolók előtt, az Internazionale centenáriumi rendezvénysorozattal várta a látogatókat a klub százéves fennállásának tiszteletére.

A vendégek nem ijedtek meg a címvédőtől, az első helyzet a Reggina előtt adódott a 3. percben, Franco Brienza bólintott a kapu fölé.

Az Inter vezető góljára a 14. percig kellett várni, a hazaiak tizenegyesből szerezték meg a vezetést. Esteban Cambiasso tört a tizenhatoson belülre, a vendégek védője, Carlos Adrian Valdez a vonalnál rúgta föl az argentin középpályást, Christian Brighi játékvezető büntetőt ítélt, amit Zlatan Ibrahimovics váltott gólra.

Az Inter már az első félidőben beállította a végeredményt, a 34. percben Luís Jimenez végezhetett el szabadrúgást baloldalról, az élesen beadott labdát Nicolas Burdisso fejelte a kapu jobb oldalába.

A második játékrészben a kék-feketék már nem erőltették a támadásokat, néhány helyzetet és sárgalapot leszámítva nagyobb esemény már nem történt a találkozón.

Az Internazionale ismét nyerni tudott a bajnokságban, így az már biztos, hogy továbbra is őrzi hatpontos előnyét a Romával szemben a 27. forduló után.

A Reggina ellen elég volt a címvédő által mutatott teljesítmény, de a keddi Liverpool elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntőn többre lesz szükség, ha a csapat le akarja dolgozni 2–0-ás hátrányát.

SERIE A

27. FORDULÓ
Internazionale–Reggina 2–0 (Ibrahimovics a 14., Burdisso a 34. percben)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik