Cruz volt a hős Milánóban: két találata elég volt a győzelemhez

Vágólapra másolva!
2007.10.06. 22:59
Magabiztos győzelmet aratott az Internazionale csapata az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalának (Serie A) hetedik fordulójában. A hazai csapat az első félidőben szerzett kéz Cruz-góllal megnyugtató előnyre tett szert. Hat perccel a rendes játékidő vége előtt Sosa szépített, találatával kialakult a 2-1-e végeredmény.
Cruz volt a mérkőzés hőse
Reuters
Cruz volt a mérkőzés hőse
Cruz volt a mérkőzés hőse
Reuters
Cruz volt a mérkőzés hőse

Jól kezdett a címvédő a Napoli ellen az olasz bajnokság szombat esti mérkőzésén. Az Inter már a 20. percben megszerezte a vezetést, ekkor Julio Cruz volt eredményes. Az argentin játékos Zlatan Ibrahimovic álompassza után közelről gurított Iezzo mellett a kapuba.

A 36. percben pedig már kettő volt a bajnokcsapat előnye. Ismét Cruz volt eredményes. Ezúttal egy félpályás indítást szelídített meg remek mozdulattal a hazai csatár, majd ballal 11 méterről bombázott a vendégkapuba.

A folytatásban végig kézben tartotta a mérkőzés irányítását a milánói alakulat. többször is megszerezhette volna harmadik találatát Mancini csapata, ám a kegyelemdöfést nem sikerült bevinni a Napolinak.

Suazo a 79. percben például szinte az első labdaérintéséből gólt szerzett, ám miután megszelídítette Ibrahimovic átadását, egy védő szorításában a kapu mellé belsőzött öt méterről.

A sok kihagyott helyzet pedig majdnem megbosszulta magát. A 84. percben Sosa fagyasztotta az Inter szurkolóinak az arcára a mosolyt, amikor három ember szorításában fejelte Julio Cesar kapujába a labdát, izgalmassá téve ezzel a találkozó hajráját.

Az egyenlítés azonban elmaradt, a mérkőzéstvégül a fekete-kékek nyerték 2-1-re.

Győzelmével az Inter négy pontra duzzasztotta előnyét a Juventus csapatával szemben a bajnoki tabella élén - igaz a "zebrák" egy meccsel kevesebbet játszottak riválisuknál. A Napoli maradt az igen előkelő hatodik pozícióban.

SERIE A

  • 7. FORDULÓ:
  • Internazionale-Napoli 2-1 (Cruz 20., 36. ill. Sosa 84.)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Internazionale 7 5 2 - 16-5 +11 17
2. Juventus 6 4 1 1 15-6 +9 13
3. Fiorentina 6 3 3 - 12-6 +6 12
4. Roma 6 3 2 1 12-8 +4 11
5. Udinese 7 3 2 2 8-10 -2 11
6. Napoli 7 3 1 3 10-6 +4 10
7. Palermo 6 3 1 2 9-9 0 10
8. Atalanta 7 2 4 1 8-8 0 10
9. Genoa 6 2 3 1 6-7 -1 9
10. Sampdoria 6 2 2 2 5-6 -1 8
11. Lazio 6 1 4 1 7-6 +1 7
12. Cagliari 6 2 1 3 7-8 -1 7
13. Milan 6 1 4 1 8-6 +2 7
14. Parma 6 1 3 2 7-8 -1 6
15. Catania 6 1 3 2 4-6 -2 6
16. Empoli 6 1 2 3 4-7 -3 5
17. Torino 6 - 4 2 6-9 -3 4
18. Siena 6 - 3 3 4-9 -5 3
19. Reggina 6 - 3 3 4-12 -8 3
20. Livorno 6 - 2 4 6-16 -10 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik