Profi boksz: Bacskai az olasz meglepetésembert is legyőzné

Vágólapra másolva!
2017.12.13. 16:15
null
Bacskai Balázs szerint a „most ennyi is elég volt” szemlélet a profik között nem vezet sehová (Fotó: GodóSanyi)
Emlékezetes évzáró rendezvényre készül a Felix Promotion, ehhez nagyban hozzájárulhat a negyedik profi ökölvívó-összecsapására készülő korábbi Európa-bajnok olimpikon, junior-világbajnok Bacskai Balázs.

A Felix Promotion pénteken, aszékesfehérvári Lakeside Hotel konferenciacsarnokában rendezi idei utolsó élő televíziós nemzetközi bokszgáláját. Az esemény egyik főmérkőzésen a helyi erőket képviselő Törteli Balázs (14 győzelem, 1 vereség) kisváltósúlyban küzd a magyar bajnoki övért a több külföldi csatát sikerrel megvívott Szabó Zoltán (18–9) ellen.

A programban helyet kapott Bacskai Balázs is, akinek olasz ellenfele Alex Marongiu igazi meglepetésember, akinek eddig négyszer sikerült megtréfálnia az esélyesebb riválisát! A felek nyolc menetben mérik össze erejüket.

„Fontos, hogy minél több mérkőzést vívjak, ezért Rácz Félix sűrű programot diktál nekem– kezdte Benji. – Minden ellenfélre oda kell figyelni, még akkor is, ha papíron az olasz számít az eddigi legkevésbé bonyolult feladatnak, hiszen kevés tapasztalattal rendelkezem a profik között, neki viszont sikerült már megtréfálnia egy-két srácot. Győzni kell, lehetőleg jó bokszot bemutatva, hogy ezzel is megalapozzam a karrierem későbbi nagyobb állomásait.”

A középsúlyú Bacskait mérkőzésről mérkőzésre egyre több szurkoló kísér el, akik aktívan támogatják a fővárosi versenyzőt a küzdelmek közben. Mindez nagy örömmel tölti el.

A MÉRLEGELÉS

Nagyon fontos, hogy kiszolgáljam a közönséget, hiszen a rajongók azért vesznek belépőjegyet, és utaznak el a gálákra jelentette ki Bacskai.– Ezt az érdeklődést nem lehet ökölvívóként félvállról venni, nem elégedhetek meg olyan produkcióval, amelynél akkor, abban a pillanatban nyújthattam volna jobbat is. Természetesen mindig a győzelem a legfontosabb, de a »most ennyi is elég volt« szemlélet a profik között nem vezet sehová, hiszen ezt a szurkolók is kiszúrják. De hogy mást ne mondjak, eljöhet az a pillanat, amikor a karrierem egy későbbi szakaszában, egy nehéz pillanatban, a bokszrajongók támogatása adhatja majd meg azt a pluszt, amivel a magam javára fordíthatom a küzdelmet!”

Kötelek közé lép még a WBO ifjúsági bajnok Egedi Renátó, a cirkálósúly hazai trónját birtokló Darmos József, a veretlen nagyváltósúly ranglista vezetője, ifjabb Berki Ferenc, a szintén veretlen Surman Zoltán Jr., a helyi illetőségű Márton Balázs, a WBC félnehézsúly volt ifjúsági bajnoka, a német Tony Kraft, a hasonlóan veretlen James Kraft, illetve a WBO nagyközépsúlyú Interkontinentális bajnoka, Sherat Isufi.

A szervezők célja, hogy a hazai ökölvívás minél népszerűbb legyen a fiatalok körében is, így – a rajongói bázis szélesítésének szellemében – minden 14 év alatti gyermeknek lehetősége van, amolyan karácsonyi ajándékként, a helyszínen megtekinteni az eseményt. Ehhez regisztrálni a www.felixpromotion.hu/karacsony címen lehet, a bokszgálán pedig további extra ajándékokat sorsolnak ki az ifjú szurkolóknak.

Az M4 Sport pénteken, 21.45-től élőben közvetíti a rendezvényt, amellyel kapcsolatos bővebb információkért, beleértve a belépőjegyek vásárlásával kapcsolatos részleteket, kattintson ide!

Ütős lesz az évzáró gála



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik