Kivégzés helyett boksz

Vágólapra másolva!
2010.10.03. 00:18
null
Szili István először bokszolt és nyert profiként Magyarországon (Fotó: Hegedüs Gábor)
Sima pontozásos győzelmet aratott a négy év utáni első, Rácz Félix által is jegyzett gálán az istálló új főemberének szánt Szili István.

 

Edzőterem helyett sportcsarnok, néhány érdeklődő helyett 1500 néző. Ennyit tesz némi marketing, illetve annak a tudatnak az erősítése, hogy van (de inkább majd egyszer lehet) valaki, akiért érdemes bokszgálára járni. Persze ez még nem az itthon (okkal vagy ok nélkül, az most mindegy) sokak által hivatkozási alapnak tekintett Universum-gálák, illetve Kokó, Madár vagy Balzsay Karesz szintje, ettől még Szentesen jó volt látni-hallani, hogy újra sorozatban lehetnek bokszgálák Magyarországon.

Különösen úgy, hogy a négy év után visszatérő Rácz Félix által „ideális felvirágoztatónak" szánt Szili István (6–0, 1 K. O.–T. K. O.) simán hozta a kötelezőt, és négy menetben pontozással legyőzte a felhozó embernek szánt Petrovics Jánost (19–36, 8). Hogy végül mennyi egészségügyi gondot okozott riválisának, arra majd a következő napok adnak választ, de a bordarepedés valószínűnek tűnik, legalábbis a menedzser Rácz szerint.

„Pozitív volt a fogadtatás, aminek nagyon örültem – jelentette ki Rácz Félix. – A külsőségek már rendben voltak, az új, a spártai felszerelés »ült«, és István is egészen jól bokszolt. Átgázolt Petrovicson, csak a kiütés maradt el, aminek annyiból örülök, hogy a közönség így legalább sokáig láthatta, mennyi tartalék rejlik benne."

Az előmeccseken egy perc alatt villámgyors K. O.-t arató Matolcsi Józsefhez képest egy örökkévalóságot (12 perc) a ringben töltő Szili nem volt maradéktalanul elégedett a produkciójával. „Görcsösen kezdtem, túlságosan is a kiütésre törekedtem. Amikor ellazultam, és kivégzés helyett bokszolni próbáltam, minden sokkal könnyebben ment. A meccs ezen része már nagyon tetszett" – mondta Szili.

Arról, hogy egy egész mérkőzés is tetsszen neki, novemberben Orosházán gondoskodhat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik