Abrahammal egy ringben sem vallott szégyent

T. G.T. G.
Vágólapra másolva!
2010.10.02. 10:16
null
Szili István amatőrként az Európai Unió bajnokságán első és második is volt (Fotó: Czagány Balázs)
Szili István öt győztes meccs  után Rácz Félix szárnyai alatt folytatja pályafutását. A 27 éves középsúlyú bunyós szombaton Szentesen lép a kötelek közé. Célja, hogy a közeljövőben legalább Európa-bajnoki címmérkőzésen bokszoljon. 

– Huszonhét évesen szinte újrakezdi a pályafutását, ami egy kezdőnek kor, de egy profinak nem. Miért döntött amellett, hogy Rácz Félix legyen a menedzsere?
Meg szerettem volna újulni, és egy ismerősöm, Karakó István, aki Kovács „Vipera" Attila útját is egyengette, azt ajánlotta, hogy próbálkozzak Rácz Félixnél. Tudtam, milyen közegbe kerülök, mert a Félix-Promotion rendezvényein nézőként én is megfordultam, és láttam, hogy a bunyósok mennyire népszerűek.

Egyetlen bökkenő volt csupán, hogy Rácz kétezer-hatban felhagyott a profi bunyósok menedzselésével.
Igen, ez az egyetlen szépséghibája volt a dolognak, ezért is kért Félix gondolkodási időt, de aztán elvállalta a menedzselésem.

Miért jött haza Svájcból?
Tavaly októberben volt az első profi összecsapásom, és kevésnek tartottam, hogy majd' két év alatt csupán öt meccsen bokszoltam. Tudtam volna többet is vállalni.

Kilátástalan lett a helyzet?
Igen. Kint éltem, de nem láttam arra lehetőséget, hogy profiként továbblépjek. Márpedig huszonhét évesen úgy éreztem, maradt bennem.

Kicsit kalandozzunk vissza az időben. A magyarok rendszerint amatőrmúlttal lépnek a profik táborába. Önnek milyen eredményei voltak?
Nagyváltósúlyban és középsúlyban is voltam magyar bajnok kétezer-ötben és kétezer-hétben, valamint európai uniós bajnokságon első és második is. Jártam Eb-n, vébén, hajtottam, hogy kijussak a pekingi olimpiára, de nem sikerült.

Keserű emlék, hogy nem jutott ki Pekingbe?
Szerintem életem végéig kísér majd, hogy nem voltam olimpián. Ott bármi megtörténhetett volna, mert bokszban szinte nehezebb kijutni, mint ott jól szerepelni. A legjobbaknak is lehet balszerencséjük, és a gyengébbeknek is lehet szerencséjük a sorsolással. De nekem már a selejtezőkön sem volt szerencsém, elintéztek a pontozók.

A kudarc vitte a profik közé?
Nem, mert már korábban eldöntöttem, hogy hivatásos leszek.

Miért nem az Universumnál próbálkozott, hiszen a magyar kapcsolat Hamburg felé jól működik?
Viszont elengedhetetlen az amatőrök között rangos világversenyen elért dobogós helyezés. Utólag, az Universum válságának ismeretében nem is bánom, hogy nem kerültem Hamburgba, mert egy-egy vereség után még a jobbak szűrét is hamar kitették.

Hogyan lett aztán a Wilfried Sauerland istállójában bunyózó, jelenleg már nagyközépsúlyú Arthur Abraham kesztyűpartnere?
A Bundesligában az amatőr BC Wacker Gotha együttesének tagja voltam, nagyváltó- és középsúlyban mérkőztem a német csapatbajnokságban. Itt ismertek meg, és rövidebb időszakokra többször is hívtak, hogy sparringoljak Abrahammal.

Nem próbált meg profiként Sauerlandnál megragadni?
Dehogynem! Úgy volt, hogy hárommeccses szerződést kapok, siker esetén két-három éves szerződéssel kecsegtettek, ám nem lett belőle semmi.

A tudása miatt?
Azt mondták, nem akarnak felépíteni, mert az rengeteg pénzbe kerül.

Hogyan került Svájcba?
Ismertem az akkor még az Universumnál dolgozó, a Bedák testvérekkel foglalkozó Conny Mittermaiert, ő segített a svájci Boxing King Baselhez igazolni.

De ahogyan említette, kevés meccset kapott, ezért váltott. Nem lett volna célszerűbb külföldön folytatni?
Nem! Rácz Félixben bízom, vele tervezhető a jövő.

Mit tervez?
Nem vagyok naiv. A profi bokszban a legfontosabb a pénz, aztán a kapcsolatok, és csak ezek után következnek a képességek. Az anyagiak korlátozottak, de Félix kapcsolatrendszere és az én hozzáállásom már sokat lendíthet előre.

A közönség vevő lehet a bokszára?
Se vívó, se verekedő nem vagyok, amolyan rakkolós bunyós vagyok, és ezt szeretik a nézők.

A középsúlyhoz megfelelő az ütőereje?
Igen, bár ez a mérlegemből azért nem látszik, mert másodszorra és harmadszorra is már pozitív mérlegű ellenfelekkel eresztettek össze. Szóval az ütőerővel nincs bajom, a pontosságon viszont javítanom kell. Ezen dolgozunk most edzőmmel, Bertók Róberttel.      

Hová szeretne eljutni? Középsúlyban roppant sűrű a mezőny.
A magyar bajnoki címig szeretnék eljutni, de nemzetközi szinten nem kergetek irreális álmokat. A korom nem lehet gond, különben is későn érő típus vagyok. Szeretnék Európa-bajnoki címmeccsen bokszolni és kisebb szervezetnél még magasabbra jutni. Tisztában vagyok a középsúlyban uralkodó erőviszonyokkal. Abraham például nagyon kemény volt a kesztyűzés során, de Sebastian Sylvester is világbajnok, mégsem éreztem, hogy nagy lenne közöttünk a tudásbeli különbség.

Szinte kezdő profiként meg lehet élni a hivatásos ökölvívásból?
Szerényen igen.

A VISSZATÉRÉS
 

Valószínűleg telt ház, több mint 1500 néző előtt rendezik meg szombaton a „Visszatérés" elnevezésű gálát. A ringben a fő attrakció Szili István első magyarországi profi meccse lesz, ellenfele a 39 éves Petrovics János. Azonban nem csak Szili hazatérése jelenti a kuriózumot. 2006 óta ez lesz az első olyan rendezvény a profi ökölvívásban, amelyen Rácz Félix szerepet vállal. A menedzser elhatározta, felépíti Szilit, aki – akárcsak Nagy János (Csonttörő), Nagy József (Hóhér) vagy Kovács Attila (Vipera) – becenevet kapott. „Ő a »Spártai«. Olyan a fizikuma, mint az ókori harcosoké, és rendkívül bátor" – mondta Sziliről Rácz Félix.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik