Gémes belázasodott, Buza Rómeó nem tudta meglepni az vb-győztest

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2024.01.19. 16:30
Buza Rómeó kikapott ukrán ellenfelétől (Fotó: Kovács Péter, archív)
Kilenc női döntősünkből ketten győztek, a férfiak aranycsatáival szombaton zárul a debreceni Bocskai-emlékverseny.

Az öt versenynap kissé soknak bizonyult a mérlegre, majd ringbe lépő bunyósok létszáma miatt, így aztán mindössze hat-hat meccset vívtak a férfiak péntek délután a két debreceni szorítóban, este pedig a 12 női súlycsoportban már végeredményt is hirdettek.

Az már korábban eldőlt, hogy az utolsó napon kesztyűt húz a Bocskai-aranyért Veres Roland (57 kg), Kovács Richárd (63.5 kg) és Kiss Levente (92 kg), az ifjabb menők közül viszont Gémes Levente betegsége miatt kénytelen volt visszalépni a kazah Szabirzsan Akkalikov elleni pénteki elődöntőjétől. Az 54 kilós Virbán Gábor ellenben mutatós produkcióval darálta le a mongol Ganhujagot, és a 60 kilós Kovács Kruzító szoros győzelmének is volt ok örülni az ukrán Cikalo ellen. Buza Rafael egyelőre nem olimpiai súlycsoportban, 67 kg-ban bokszol, de a december óta kétszeres felnőtt bajnok, 2004-es születésű bunyósra nem lehet nem odafigyelni: ezt megtehetjük a szombati döntőben is az ukrán Alijev ellen. Testvére, a 71 kilós Rómeó a 2021-es világbajnok kazah Jurij Zaharjejev nagyobb tudása előtt volt kénytelen meghajolni.

A 12 női súlycsoportból mindössze ötben kellett legalább két elődöntőt vívni, ennek is volt köszönhető, hogy kilenc magyarnak is jelenése volt pénteken. Közülük végül a 70 kilós Nagy Bianka (BVSC-Zugló) és a 75 kilós, ukrán színekben korábban ifjúsági világ- és Európa-bajnok szegedi Nakota Veronika kezét emelték döntője végén a magasba.

Szombaton a férfidöntők 14 órakor kezdődnek az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban.

68. BOCSKAI ISTVÁN-EMLÉKVERSENY, DEBRECEN
Nők. 48 kg: 1. Salimova (ukrán), 2. Szeleczki Lilla – döntő: p. gy. 50 kg: 1. Kuczewska (lengyel), 2. Mezei Petra – d: p. gy. –, 3. Marincsuk (ukrán) és Kob (ukrán). 52 kg: 1. Ujonceceg (mongol), 2. Horváth Laura – d: p. gy. 54 kg: 1. Drabik (lengyel), 2. Lucaihan (mongol) – d: p. gy. –, 3. Kovalcsuk (ukrán) és Lakotár Hanna. 57 kg: 1. Szeremeta (lengyel), 2. Szűcs Szabina – d: p. gy. –, 3. Tumurhujag (mongol) és Cacic (horvát). 60 kg: 1. Monhor (mongol), 2. Ohrej (ukrán) – d: p. gy. –, 3. Kuhta (kazah) és Szabó Petra. 63 kg: 1. Jenni (svájci), 2. Bélik Tímea – d: p. gy. –, 3. Cifra Diana és Németh Dominika. 66 kg: 1. Rygielska (lengyel), 2. Ganzorig (mongol) – d: p. gy. –, 3. Csernokolenko (ukrán). 70 kg: 1. Nagy Bianka, 2. Szaranjuk (ukrán) – d: p. gy. –, 3. Kovács Nikolett. 75 kg: 1. Nakota Veronika, 2. Wójcik (lengyel), – d: p. gy. –, 3. Mahno (ukrán). 81 kg: 1. Lusztak (ukrán), 2. Komjáthi Nóra – d: p. gy. +81 kg: 1. Lovcsinszka (ukrán), 2. Hoffmann Réka – d: p. gy. –, 3. Szira Zsófia

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik