Ökölvívás: Szatmári Petra egyhangú pontozással kikapott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.17. 18:20
Szatmári Petra egyhangú pontozással kikapott a német Sarah Scheurichtől a 75 kilósok harmadik helyért rendezett mérkőzésén az európai olimpiai kvalifikációs ökölvívótornán.

Mivel a női súlycsoportokban csak a két győztes jutott kvótához a törökországi Samsunban, az összecsapásnak az volt a jelentősége, hogy a győztes lett az első számú tartalék.

Vasárnap ringbe léphetett volna Bernáth István is, de – mint arról a hazai szövetség közleményben beszámolt – a nemzetközi szövetség úgy döntött, hogy a pénteken technikai K.O.-vereséget szenvedő magyar öklöző nem bokszolhat a +91 kilogrammos súlycsoport harmadik helyéért.

Csötönyi Sándor, a hazai sportági szövetség elnöke már pénteken jelezte az MTI érdeklődésére, hogy Bernáthnak a brit Joseph Joyce elleni mérkőzésen a térd- és bokasérülése is kiújult, ezért valószínűleg nem tud kötelek közé lépni vasárnap.

Samsunban így egyetlen magyar, Harcsa Zoltán (75 kg) szerzett kvótát – elsőként a sportág hazai képviselői közül.

Törökországban a férfiak tíz kategóriájában három-három ötkarikás hely talált gazdára, míg a nőknél – három súlycsoportban – csak a döntősök szereztek olimpiai indulási jogot.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik