„A Klicsko-gála közvetítése volt a legjobb, amelyet valaha láttam”

Vágólapra másolva!
2009.06.29. 19:23
Július 4-én 31 év után búcsúzik az Universum Box Promotion (Erdei Zsolt és Balzsay Károly klubja) technikai vezetője, Jean-Marcel Nartz, utóda a fiatal Kay Foitschik lesz. Nartz pályafutása során jórészt a Sauerland-istállónak dolgozott, elmondása szerint a mostani profi boksz egészen más világ, mint korábban, nyoma sincs a családias hangulatnak.
Manapság már egyre ritkábbak az igazán emlékezetes gálák
Manapság már egyre ritkábbak az igazán emlékezetes gálák
Fotó: Action Images (archív)
Manapság már egyre ritkábbak az igazán emlékezetes gálák
Manapság már egyre ritkábbak az igazán emlékezetes gálák
Manapság már egyre ritkábbak az igazán emlékezetes gálák
Fotó: Action Images (archív)
Manapság már egyre ritkábbak az igazán emlékezetes gálák

„Amikor még Sauerlandnak dolgoztam, sokkal jobb volt a kapcsolat az Universummal, segítettük egymást, de ennek ma már nyoma sincs. Olyanok jöttek, akik a mások által megszerzett milliókkal játszhatnak, Chris Meyer vagy Hagen Doering a Sauerlandnál maguktól sosem érték volna ezt el. Wilfried Sauerland és én építettünk fel mindent” – mondta Nartz, aki utódjairól is ejtett néhány szót.

„Kay és Stefan Braune is remek srác, és jól végzik a munkájukat. De ők is olyan időben érkeztek, amikor virágzott az ökölvívás, nem tudják, hogy milyen is felépíteni valamit, mint Klaus-Peter Kohl, Sauerland vagy én tettük. Engem az zavar, hogy a fiatalok nem kíváncsiak a tapasztaltabbak véleményére, nem mernek kérdezni, ha bizonytalanok, mert azt a gyengeség jeleként fogják fel” – tette hozzá Nartz.

Nartz az üzlet mellett természetesen a bokszolókról is beszélt:

„Sokkal önállóbbak lettek, és kicsit egoistábbak is. Szinte mindegyiknek tanácsadója van, ami megnehezíti az együttműködést, ez nem jó a sportnak. René Weller lehetne a példakép: Sauerland nem akarta neki kifizetni a 100 ezer márkát anno az Eb-meccséért, René akkor azt mondta, adj nekem 100 ezerért jegyeket. Megkapta, és maga adta el, ezt példaértékűnek tartom. Most hiányoznak az igazi német bálványok, egyszerűen túl sok kelet-európai bokszolónk van. A nyugat, ahova az USA-t, Angliát, Olaszországot és Franciaországot sorolom, kiütéssel szenvedett vereséget, és ezt nagy problémának tartom” – mondta Nartz.

„A megoldás persze az utánpótlásban rejlik, és szeretném végre látni, hogy a német szövetség mit kezdett azzal a pénzzel, amelyet az Universumtól és a Sauerlandtól kapott az elmúlt években. Helyi hősökre van szükségünk, mint Axel Schulz, Henry Maske vagy Sven Ottke voltak, de egyszerűen ilyenek most nincsenek” – folytatta a távozó elnök.

„Nincs olyan ország, ahol ennyi gálát közvetítenének, túl lettünk etetve, biztos vagyok benne, hogy nem lesz többé 19 milliós nézettség, amelyet Axel Schulz produkált, egyszerűen azért mert az ARD és a ZDF is ötlethiányban szenved. A legjobbnak az RTL-t tartom, a Klicsko visszatérésére szervezett gála közvetítése volt a legjobb, amelyet valaha láttam. Ők még az unalmas Henry Maskéból is sztárt csináltak. Sturmnak az RTL-nél 8 milliós nézettsége lenne, és nem hat, mint a ZDF-nél” – folytatta Nartz, aki 2002-ben, Kohl harmadik megkeresésére mondott igent az Universumnak.

„Sok kedves embert ismerhettem meg, de ugyanennyi fontoskodót és haszonlesőt is, akik csak sütkéreztek a sportolók sikereiben. A profi bokszban az a baj, hogy csak a győztes számít, de a legjobb győztes az, aki veszíteni is tud. A Helsinkiben történtek nagyon felidegesítettek, ez teszi igazán tönkre a sportot” – fejezte be Nartz, aki a német szövetség alelnökeként és EBU funkcionáriusként azért nem szakad el az ökölvívástól, és licenceivel akár még bíróként vagy supervisorként is tevékenykedhetne.

www.profiboksz.hu
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik