De La Hoya visszavonulót fúj, de előtte bokszol még egy kicsit

Vágólapra másolva!
2008.05.03. 14:52
Magyar idő szerint vasárnap hajnalban a kaliforniai Carsonban kezdi meg visszavonulását a 35 éves Oscar De La Hoya (38–5–0, 30 K. O.–T. K. O.). Az Aranyifjú ellenfele a váltósúlyú mérkőzésen Steve Forbes lesz.
De La Hoya sok nagy csatát vívott már
De La Hoya sok nagy csatát vívott már
De La Hoya sok nagy csatát vívott már
De La Hoya sok nagy csatát vívott már

A fentieket szó szerint kell érteni: a kaliforniai Aranyifjú (Golden Boy) nem egy találkozó, a 31 esztendős Steve Forbes (33–5–0, 9 K. O.–T. K. O.) elleni váltósúlyú mérkőzését követően tesz pontot pályafutása végére, hanem egy három összecsapásból álló sorozat befejezéseként.

A Hazatérés elnevezésű – De La Hoya kaliforniai illetőségű –, a carsoni mérkőzést pedig úgy is hirdetik, itt az utolsó alkalom, hogy a rajongók akár 25 dollárért megnézhetik az Aranyifjút.

Oscar az 1992-es barcelonai olimpia könnyűsúlyban szerzett bajnoki címe után – szinte hihetetlen, de ilyen hivatásos pályafutással a háta mögött, mint az övé, egy interjúban éppen olimpiai aranyának megszerzését nevezte meg sportolói karrierje legnagyszerűbb pillanatának – állt profinak, s 1994 márciusában éppen tucatnyi mérkőzéssel a háta mögött már a Bokszvilágszervezet (WBO) nagypehelysúlyú világbajnoka lett. Az egyelőre még befejezetlen karriert ne méltassuk tovább, ám De La Hoya első vb-címének súlycsoportja – összesen hat kategóriában ült a világbajnoki trónra – pusztán azért érdekes, mert Steve Forbes is nagypehelysúlyban lett világbajnok 2001-ben a Nemzetközi Bokszszövetség (IBF) égisze alatt.

De La Hoya vezeti a boxrec.com nagyváltósúlyú ranglistáját, Forbes a váltósúlyú rangsor 32. helyén áll, akár be is húzhatjuk a strigulát az Aranyifjú győzelmei mellé. Mert Forbes-t kivéve senki sem gondolja komolyan, hogy a nem éppen acélos ütőerővel rendelkező bunyós kárt okozhat De La Hoyában. „Tudom, sokan azt mondják, egy ez amolyan bemelegítő meccs lesz, és simán nyerek, de én megtanultam, hogy ez a kategória nem létezik. Különben is: Forbes éhes a sikerre” – nyilatkozta De La Hoya. S hogy Forbes mennyire éhes a sikerre? „Tudom, hogy esélytelen vagyok, de ha megszólal a gong, élő kutya leszek” – válaszolt frappánsan. (Az angol underdog kifejezés esélytelent jelent, a dog pedig kutyát, „papíron esélytelen kutya vagyok, de ha megszólal a gong, akkor már eleven”. S mint tudjuk, az élő kutyák haraphatnak is…). Jellemző, hogy amikor bejelentették a mérkőzést, Forbes menedzsere, Jeff Wald, azt mondta: „Végül is Hollywoodban vagyunk, s Steve Oscart kapott” – utalva ezzel arra, hogy az Oscar-díjat is Hollywoodban adják át…Maga az érintett pedig azt hitte, ugratják, amikor először meghallotta, hogy De La Hoya ellenfeleként emlegetik.

Az Aranyifjú számára az elsődleges cél, hogy felkészüljön a Floyd Mayweather junior elleni visszavágóra – lám, már a dátum és a helyszín is megvan: szeptember 20., Las Vegas –, első meccsükön, szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt a szervezetektől és súlycsoportoktól függetlenül legjobb ökölvívónak tartott Mayweather győzött pontozással.

A visszavágóra felvezetés része lehet, hogy az Egyesült Államokban a meccset nem valamelyik fizetős tévécsatorna közvetíti, hanem a HBO, így az ökölvívást kedvelőknek nem kell mérlegelniük, hogy fizessenek-e egy előzetesen lefutottnak ítélt összecsapásért. Más kérdés, hogy az sem kizárt, De La Hoya éppen azért választotta Forbes-t, mert már a Mayweather elleni visszavágót szimulálja, s abból indul ki, hogy tavaly májusban első mérkőzésük is végigment.

A trilógia záró meccse decemberben lenne, ám De La Hoya életét már jó ideje nem csak a ringen belüli történések töltik ki. Néhány évvel ezelőtt, mint üzletember is megjelent a szorítók világában, megalapította a Golden Boy Promotions elnevezésű cégét, amely azóta Manny Pacquiaótól Bernard Hopkinsig világnagyságok mérkőzéseit szervezi.

DE LA HOYA HAT KATEGÓRIÁBAN SZERZETT VB-ÖVET

WBO nagypehelysúly 1994. 03. 05. Jimmy Bredahl, T. K. O. 10. m.
WBO könnyűsúly 1994. 07. 29. Jorge Paez K. O. 2. m.
WBC kisváltósúly 1996. 06. 07. Julio César Chavez T. K. O. 4. m.
WBC váltósúly 1997. 04. 12. Pernell Whiteker p. gy.
WBC nagyváltósúly 2001. 06. 23. Javier Castillejo p. gy.
WBO középsúly 2004. 06. 05. Felix Sturm p. gy.


A KÉT ÖKÖLVÍVÓ MÉRLEGE

Oscar De La Hoya
35 éves 38–5–0, 30 K. O.–T. K. O.
Vereségei:
Felix Trinidad 1999. 09. 18. WBC, IBF váltósúlyú vb-cím pontozással
Shane Mosley 2000. 06. 17. WBC váltósúlyú vb-cím pontozással
Shane Mosley 2003. 09. 13. WBC, WBA nagyváltósúlyú vb-cím pontozással
Bernard Hopkins 2004. 09. 18. WBC, WBA, WBO, IBF középsúlyú vb-cím T. K. O. 9. menet
Floyd Mayweather 2007. 05. 05. WBC nagyváltósúlyú vb-cím pontozással


Steve Forbes
31 éves 33–5–0, 9 K. O.–T. K. O.
Vereségei:
Alejandro Gonzalez 2000. 03. 11. IBA könnyűsúlyú vb-cím pontozással
Carlos Hernandez 2003. 10. 04. IBF nagypehelysúly vb-cím sérülés 10. menet
Yodsanan Sor Nanthachai 2004. 08. 07. WBA nagypehelysúly pontozással
Grady Brewer 2006. 09. 26. váltósúly pontozással
Demetrius Hopkins 2007. 03. 17. kisváltósúly pontozással
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik