Erdei Zsolt súlycsoportjában átrajzolódhatnak az erőviszonyok

Vágólapra másolva!
2008.04.22. 15:52
Az elmúlt hetekben, hónapokban jelentősen átrajzolódtak az erőviszonyok Erdei Zsolt súlycsoportjában, a félnehézsúlyban. Április elején Antonio Tarver győzött a 2005 óta IBF-világbajnok Clinton Woods ellen, most pedig már a vasárnap félnehézsúlyú meccsen Bernard Hopkinsot verő Joe Calzaghe-ról nyilatkozott. Mindeközben Erdei a nevenincs DeAndrey Abronnal mérkőzik szombaton.
A félnehézsúlyú Antonio Tarver itt éppen Glen Johnsont csépeli
Fotó: Action Images
A félnehézsúlyú Antonio Tarver itt éppen Glen Johnsont csépeli
A félnehézsúlyú Antonio Tarver itt éppen Glen Johnsont csépeli
Fotó: Action Images
A félnehézsúlyú Antonio Tarver itt éppen Glen Johnsont csépeli

Antonio Tarver nevét még akkor ismerhette meg a nagyközönség, amikor 2003-ban, megszakította Roy Jones Junior hét éves veretlenségét, és megszerezte a WBA és a WBC övét.

Tarver ezt követően kikapott Glen Johnsontól (a visszavágón ő nyert), majd Bernard Hopkinstól is, de tíz nappal ezelőtt ismét világbajnok lett félnehézsúlyban, miután győzött a korábban Erdei Zsolttal is hírbe hozott, 2005 óta IBF-bajnok Clinton Woods ellen.

A 39 éves Tarver a vasárnapi Calzaghe–Hopkins csata után kijelentette, hogy szívesen védené meg IBF koronáját a „Hóhért” megverő walesi „Sárkánnyal”.

„Minden jelentős bokszolót legyőztem már félnehézsúlyban, ezért igazi motivációt csak egy Calzaghe elleni meccs jelentene számomra – nyilatkozta Tarver. – Bárhol bármikor hajlandó vagyok megmérkőzni vele.”

Kérdés csak az, hogy a vasárnap félnehézsúlyú meccsen diadalmaskodó Calzaghe hajlandó-e végleg súlycsoportot váltani, és odahagyni a nagyközépsúlyban tíz éve birtokolt világbajnoki övét.

Ha ezt megteszi a walesi, akkor a félnehézsúly válhatna az egyik legerősebb súlycsoporttá, hiszen Tarver mellett a szintén amerikai, még veretlen Chad Dawson is ebben a kategóriában bokszol, ő a WBC világbajnoka (a lengyel Tomasz Adamek legyőzésével lett világbajnok mégg 2007-ben).

Amíg pedig Tarver menedzsmentje már egy Calzaghe elleni szupermeccs összehozásán dolgozik, addig mi szoríthatunk Erdei Zsoltnak, hogy szombaton legyőzze a nevenincs DeAndrey Abron, és tovább őrizze a félnehézsúlyban már-már nevenincs WBO-övet.

Nagy kár, hogy az Universum lehetőségeit elnézve Madárnak esélye sincs egy Calzaghe elleni, vagy ahhoz hasonló nagy meccsre, holott képességei és eredményei alapján kijárna neki…

A FÉLNEHÉZSÚLY VILÁGBAJNOKAI

IBF: Antonio Tarver (39 éves, amerikai, mérlege: 27 győzelem-4 vereség-0 döntetlen)
WBC: Chad Dawson (25 éves, amerikai, 26-0-0)
WBO: Erdei Zsolt (33 éves, magyar, mérlege: 28-0-0)
WBA: Danny Green (35 éves, ausztrál, mérlege: 25-3-0)
(A négy nagy szervezet bajnokait tüntettük fel.)


NÉZZE MEG, HOGYAN ÜTÖTTE KI ANTONIO TARVER ROY JONEST!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik