Vb 2014: Brazília kiemelkedő tornát rendez majd - Blatter

MTI MTIMTI MTI
2012.02.06. 12:07
Címkék
Sok feddés után biztatást is kapott a 2014-es labdarúgó-világbajnokság szervezőbizottsága: Joseph Blatter, a nemzetközi futball első számú irányítója vasárnap kijelentette, meggyőződése szerint kiemelkedő vb-t rendez majd Brazília.

„Egyesek megkérdőjelezik ezt, de meg fogják látni, hogy kiemelkedő torna lesz" – mondta a dél-amerikai konföderáció asuncióni kongresszusa után sajtótájékoztatón a nemzetközi szövetség (FIFA) svájci irányítója.

Ugyanakkor nem titkolta, ő maga is érzékeli, hogy az eredeti tervekhez képest csúszás van a stadionok építésében és egyéb infrastrukturális beruházásokban.

A múlt hónapban az immár parlamenti képviselőként tevékenykedő, korábbi világbajnok Romario állt elő azzal, hogy a szervezők nem lesznek százszázalékosan készen a vb-rajtra, a 12 stadion közül kettőben nem fejeződnek majd be a munkálatok időben.
Blatter ezzel kapcsolatban annyit jegyzett meg, hogy a stadionok még nincsenek ugyan készen, s akadnak gondok a repülőterek és az úthálózatot fejlesztésében is, de minden meg fog oldódni.

Ezzel együtt a FIFA elnöke biztosítékokat kért a brazil hatóságoktól arra, hogy a vb a nemzetközi futballszervezet elvárásainak megfelelően zajlik majd le.

Az elmúlt hetekben, hónapokban arról érkeztek hírek, hogy a házigazda és a FIFA között nincs egyetértés a világbajnokság előkészítésének, szervezésének és lebonyolításának szabályozását rögzítő tervezett törvényről.

Brazília és a FIFA egyelőre nem jutott közös álláspontra a csökkentett árú jegyek számát illetően, illetve a tekintetben sem, hogy lehet-e majd – és ha igen, milyen körülmények között – sört árusítani a stadionokban.

A vb-n Rio de Janeiro, Sao Paulo, Brazíliaváros, Belo Horizonte, Porto Alegre, Salvador, Cuiabá, Curitiba, Fortaleza, Manaus, Natal és Recife ad otthont találkozóknak.
Legfrissebb hírek

Ghánai tiltakozás elutasított vízum miatt

Foci vb 2026
14 perce

Eközben Pozsonyban… Yaya Tourét kinevezték a Slovan vezetőedzőjének

Foci vb 2026
23 perce

Mindkét szombati meccsét megnyerte a női 3x3-as kosárlabda-válogatott az Eb-selejtezőn

Kosárlabda
30 perce

A brazil drukkerek már világbajnoki formában nyomják New York utcáin

Foci vb 2026
34 perce

F1, Katalán Nagydíj, időmérő

F1
46 perce

A Portótól gyorsan menesztették, most az Elche vezetőedzője lett

Spanyol labdarúgás
48 perce

Faldum Gábor és Zelinka Gabriella győzött a középtávú triatlon ob-n

Egyéb egyéni
50 perce

Távozik a Veszprém futsalcsapatának vezetőedzője

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik