Úszás: a szövetség elfogadta a 2009-es beszámolókat és az új költségvetést

2010.03.22. 15:51
Címkék
Megtartotta éves közgyűlését a Magyar Úszószövetség, amelynek tagsága egyhangúlag elfogadta a tavalyi évről készült szakmai és pénzügyi beszámolót.

Az éves tevékenységről szóló beszámoló szerint 2009 egyetlen rossz híre az volt, hogy a MÚSZ kénytelen volt letenni a 2013-as világbajnokságra benyújtandó pályázatról a megfelelő fővárosi létesítmény hiánya miatt.

„Annál kiválóbban sikerült a versenyzők idénye, hiszen a római világbajnokság és az isztambuli rövidpályás Európa-bajokság mellett az EYOF-on és az ifjúsági Európa-bajnokságon is remekül szerepeltek a magyar úszók. Bár a klubok nem dúskáltak a pénzben, a szövetség szponzori bevételeinek köszönhetően 25 tagszervezetét és az edzőket 96.75 millió forinttal tudta közvetlenül segíteni – és mindemellett maradéktalanul sikerült megvalósítani a kitűzött szakmai programokat is. Mindennek köszönhető, hogy a magyar úszósport rég nem látott, fantasztikus sikerekben gazdag esztendőt zárt, ami rendkívül szép reményekre jogosít a londoni olimpiát, de mindenekelőtt az ez évi budapesti Európa-bajnokságot illetően" – fogalmaz a szövetség hivatalos közleménye.

A küldöttek egyhangúlag adták áldásukat a 2010. évi költségvetésre, amelyben a felkészülési programokra és a versenyeztetésre több mint 170 millió forintot irányoz elő a szövetség (az idén a honi rendezésű Eb mellett az eindhoveni rövid pályás kontinensbajnokságon és a dubaji rövid pályás világbajnokságon is részt vesznek legjobbjaink). A közgyűlésen elhangzott: a Gyárfás Tamás elnök által irányított sikeres támogatói programnak köszönhetően biztos alapokon nyugszik a költségvetés, igaz, az egyensúly alapja az augusztusi Európa-bajnokság sikeres lebonyolítása, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy megoldódjék a tévéközvetítés ügye, és az MTV „térjen vissza" a medence partjára.

Ruza József főtitkár ehhez annyit tett hozzá, hogy a „kirakat" mögötti, igen fontos programok is kiválóak voltak 2009-ben, így a Sárosi Imre úszásoktatási program, a Széchy Tamás versenyprogram, valamint a Rajki Béla létesítményfejlesztési program – ez utóbbi keretében újonnan épülő uszodák tervezéséhez, illetve az elkészült, felújított medencék hitelesítéséhez nyújthatott a szövetség segítséget.

Legfrissebb hírek

A két évvel ezelőtti BL-döntő bírója vezeti a brazilok első vb-meccsét

Foci vb 2026
5 perce

MTK: korábbi játékos csatlakozik Pinezits Máté stábjához

Labdarúgó NB I
5 perce

Kvíz: 10 érdekes kérdés a labdarúgó-világbajnokságok történetéből – 2. rész

Foci vb 2026
47 perce

Az új idényben OTP Bank Liga lesz a labdarúgó NB I hivatalos neve

Labdarúgó NB I
1 órája

A Csepel SC nem adja át az ingatlanjait az önkormányzatnak

Egyéb egyéni
1 órája

Kézi: odaértek az akadémiák közé a Budaörs korosztályos leánycsapatai

Utánpótlássport
1 órája

Korábbi győztes és két társházigazda is a középmezőnyben – NS-erősorrend, II. rész

Foci vb 2026
1 órája

Hetes rögbi: extra teljesítmény kell a június végi második fordulóban

Egyéb csapat
1 órája
Ezek is érdekelhetik