2010. 03. 21.
- Utolsó módosítás:
- 2010-10-28 02:39:19
Újpest: McStay szerint a kiállítás volt a mérkőzés kulcsmomentuma
Mint korábban beszámoltunk róla, az Újpest 1–0-ra kikapott a Soproni Liga 19. fordulójában a Pápától idegenben. William McStay, a vendégek vezetőedzője a találkozó utáni sajtótájékoztatón elmondta, véleménye szerint a helyzetek alapján gólokkal kellett volna nyernie csapatának, a kulcsmomentum pedig Rajczi Péter kiállítása volt.
"Úgy érzem, jobban játszottunk, mint a Pápa. Olyan mérkőzést játszottunk, amelyen mindkét csapat játszani, és nyerni akart, ez pedig a Pápa dícsérete is. Több gólszerzési lehetőségünk volt, de mindig az utolsó pillanatban rossz döntést hoztunk. Az első félidőben mutatott játékkal nagyon elégedett vagyok, jól futballoztunk, akár öt góllal is vezethettünk volna. A kiállítás a mérkőzés kulcsmomentuma volt. Kicsit túlzásnak tartom a piros lapot, mert nekem úgy tűnt mintha a két játékos próbálna elszakadni egymástól. Rajczi Péter a múltja miatt kiemelt figyelmet kap a játékvezetőktől, talán ez is közrejátszott abban, hogy a kiállítás sorsára jutott. Ennek ellenére emberhátrányban is jól küzdöttünk, jó szellemben játszottunk, és Korcsmár révén nagy helyzetünk is volt a találkozó hajrájában, valamint ha Gary Martin jobban passzol, akkor szintén gólt szerezhettünk volna. Úgy gondolom, a kiállítással a bíró súlyos döntést hozott" – idézi a skót szakember mérkőzés utáni nyilatkozatát az Újpest hivatalos honlapja.
Hirdetés
5 hozzászólás. Szóljon hozzá Ön is!
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 19:18 Izland: a próbajáték után nem kínáltak szerződést a három magyarnak
- 19:09 Anglia: Arryvederci, Fabio! - így búcsúzik a brit sajtó Capellótól
- 18:54 Felkészülés: Dzsudzsák megszerezte az első gólját a Dinamo Moszkvában
- 18:45 Videó: „Csalódott vagyok, mert ez volt életem eddigi legjobb teljesítménye”
- 18:43 Tenisz: még három versenyen láthatjuk Fernando Gonzálezt játszani
- 18:34 Serie A: Gilardinót egy hónapig nélkülözni kénytelen a Genoa
- 18:13 Barcelona: Piqué örülne, ha a Bernabéuban lenne a kupadöntő
- 18:11 Haladás: Kulcsár szerződésébe nem kerül be a kivásárlási ára
- 18:09 Videó: „Folyamatosan követni, majd lassítani kell a Kiel játékát”
- 18:00 Milan: a Benfica spanyol középpályását akarják a piros-feketék
- 17:45 Videó: Bicfalvi bombagólt lőtt a Debrecennek, majd jött az eső...
- 17:33 Jégkorong: Szuper Levente lesz a Vasas szakosztályának az elnöke
- 17:23 Formula-1: Nico Rosberg volt a leggyorsabb a harmadik tesztnapon
- 17:20 Videó: Dudás Ádám góljánál mit csinált a Kubany Krasznodar kapusa?
- 17:20 Asztalitenisz, World Tour: Póta bravúros győzelemmel nyolcaddöntős
- Videó: kis híján tragédia - Lázárék busza vonattal ütközött az átkelőben!
- Kupadöntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- Capello lemondott az angol kapitányi posztról
- Khedira és bombázó párja szinte ruhátlanul pózolt - fotók!
- Cáceres duplájával Juve-siker a San Siróban
- Videó: Ibra megint pofozkodott, most a Juventus kapusát ütötte meg!
- Fabregas: Ez volt az egyik legjobb mérkőzésem
- McLaren: hol van már a tavalyi hó?
- Több mint 20 nagyméretű műfüves pálya épül 2012-ben
- A Tottenham menedzsere váltja Capellót?
- Tenisz: beperli szüleit az adósságokkal küzdő Arantxa Sánchez Vicario
- Videó: Higuita 45 évesen is kirázza a kisujjából a legendás trükköt
- Allegri: Mostanában nem tudjuk megnyerni a kiélezett mérkőzéseket
- Labdarúgás: továbbra is a Real Madrid a világ leggazdagabb klubja
- Real Madrid: saját nevelésű középpályás érkezhet - lapértesülés
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Rendszergazda
Dorsum Zrt.
Alkatrészgazdász
Hovány Kft.
Ingatlanreferens
horizontbudapest.hu
3D fejlesztő
Aarenson Consulting
Jogász
DoclerHolding Kft.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés







