Tenisz, Fed-kupa: a görögök ellen kezd a női válogatott Izraelben

MTI MTIMTI MTI
2012.01.31. 20:19
Címkék
A görögök ellen kezd szerdán a magyar női teniszválogatott a Fed-kupa euro-afrikai zónájának tornáján, melynek csoportmérkőzéseit szombatig bonyolítják le az izraeli Eilatban.

Barátosi Levente Fed-kupa-kapitány az MTI-nek elmondta, hogy a görög alakulat legjobbja, a világranglistán 81. Eleni Daniilidu (korábban 14. is volt) nem játszik, így nőtt az együttes esélye a sikerre.

A szakvezető hozzátette: Jani Réka-Luca kezd, majd Babos Tímea következik, a páros összeállítását pedig a két egyes kimenetelétől függően dönti el.

A magyar csapatnak tagja még Marosi Katalin és Bulgakova Vaszilissza. Arn Gréta nem tudott megegyezni a feltételekről a szövetséggel, ezért nem vállalta a játékot a magyar válogatottban.

A két következő csoportmérkőzésen a svédekkel, illetve a bosnyákokkal találkoznak a magyarok.

„A cél a csoport második helyének megszerzése" – mondta Barátosi.

A Fed-kupa euro-afrikai zóna I. csoportjának 15 válogatottját három négyes és egy hármas csoportba sorolták, és a csoportgyőztesek kieséses rendszerben mérkőznek a feljutásért. A két továbblépő gárda a Világcsoport rájátszásában folytathatja a küzdelmet.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a vízilabda BL elődöntőjében játszik az FTC női csapata

Minden más foci
3 órája

Nuno Campos a portugálok vb-esélyéről; Kolbenheyer Zsuzsanna a hazai hokisokat támogató döntésről

E-újság
3 órája

NS-osztályzat: Schäfert bombagólja a mezőny fölé emelte

Magyar válogatott
3 órája

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
3 órája

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Tóth Rajmund: Nem ez az én feladatom, nem nagyon szoktam gólt rúgni

Magyar válogatott
4 órája

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
4 órája

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
4 órája
Ezek is érdekelhetik