Ökölvívás: Chávez Jr.-t ittas vezetés miatt előállították a rendőrök

2012.02.06. 10:23
Címkék
A Los Angeles-i hatóságok közlése szerint mindössze két héttel a Marco Antonio Rubio elleni találkozóját megelőzően ittas vezetésen kapták a WBC középsúlyú profi ökölvívó világbajnokát, Julio César Chávez Jr.-t. A rendőrség állítása szerint kb. hat órán át tartották benn a fiatal bunyóst, akinek a letartóztatáskor mért súlya 175 font volt, ami alátámasztja a Chávez súlyproblémáiról szóló híreszteléseket.

Az HBO szerint egyébként a bunyós, aki a mérlegelésen sikeresen hozta a 160 fontos határt, kb. 22 font súlyt szedett fel a mérlegelés és a meccs időpontja között.

Közben Chávez szombati kihívója, Marco Antonio Rubio hivatalos tiltakozást készül benyújtani a WBC-hez, hiszen elmondása szerint a mérkőzés után a világbajnok valamilyen okból nem adott le a doppingtesztekhez szükséges vizeletmintát, holott ezt a szervezet szabályai és a bunyósok között köttetett szerződés is előírja.

Chávez a meccs utáni sajtótájékoztatón nem kívánt válaszolni a történteket firtató kérdésre, a WBC elnök Jose Sulaiman pedig egy vállrándítással és egy „Elfelejtettük!”-kel elintézte a kérdést.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu Eb: Lucz Anna ezúttal ezüstérmes lett 200 méteren

Kajak-kenu
10 perce

Ibrahimovic beszólt az amerikai szurkolóknak

Foci vb 2026
15 perce

Ghánai tiltakozás elutasított vízum miatt

Foci vb 2026
31 perce

Eközben Pozsonyban… Yaya Tourét kinevezték a Slovan vezetőedzőjének

Foci vb 2026
40 perce

Mindkét szombati meccsét megnyerte a női 3x3-as kosárlabda-válogatott az Eb-selejtezőn

Kosárlabda
46 perce

A brazil drukkerek már világbajnoki formában nyomják New York utcáin

Foci vb 2026
51 perce

F1, Katalán Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

A Portótól gyorsan menesztették, most az Elche vezetőedzője lett

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik