- Utolsó módosítás:
- 2011-07-18 00:08:10
Manchester United: Kuszczak első számú kapus akar lenni
A Manchester Unitedet erősítő Tomasz Kuszczak a következő idényben be akarja bizonyítani, hogy Edwin van der Sar helyébe tud majd lépni, ha a holland kapus befejezi pályafutását.
Van der Sar októberben már a 40. születésnapját ünnepelheti, és valószínűleg az utolsó idényét kezdi meg profi karrierje során. Mivel a kevés játéklehetőséghez jutó Ben Foster eligazolt a Birmingham Citybe, Kuszczak úgy gondolja, hogy hamarosan eljöhet az ő ideje.
„Remélem, jó szezon előtt állok. Ez lesz az ötödik idényem a klubnál, remélhetőleg még több mérkőzésen juthatok szóhoz. A célom egyszerű: Edwin visszavonulása után én akarok lenni az első számú kapus a Manchester Unitednél" – mondta a lengyel kapus, aki eddig 51 találkozón védte a „vörös ördögök" kapuját, az előző szezonban novembertől januárig sorozatban 11 meccsen vele kezdődött a United összeállítása.
„Tudtam, hogy fontos időszak lesz az a számomra, amikor bizonyíthatok. Nehéz helyzetben voltunk a sok sérült miatt, de élveztem minden egyes mérkőzést" – tette hozzá Kuszczak.
Hogy sikerül-e a terve, azt még nem lehet tudni, ám a Manchester United kapuját mások is szívesen védenék, így az orosz Igor Akinfejev is, aki néhány napja már elmondta, hogy örömmel menne akár Manchesterbe, akár az Arsenalhoz.
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 17:04 Videó: sérülten írt történelmet az olimpiai bajnok snowboardos
- 17:03 Férfi kézilabda: nyártól a Kielé az egyik legjobb izlandi válogatott
- 16:53 Felkészülés: a KTE győzött a horvát másodosztályú csapat ellen
- 16:53 Real Madrid: Hamit Altintop kisebb sérülést szedett össze
- 16:37 Tenisz: Hantuchová és Mirza is negyeddöntőbe jutott Pattayában
- 16:08 Felkészülés: a DVTK korai góllal győzte le a macedón bajnokot
- 16:05 PMFC: lett válogatott játékos érkezik; a volt boltonos aláírhat - videó
- 16:01 Videó: David Villa a reklám kedvéért szorítóba lépett, bokszolónak állt
- 15:47 Sousa-ügy: a portugál nem jelent meg a békéltető meghallgatáson
- 15:33 Primera División: felfüggesztik a tárgyalást, újabb sztrájk jöhet
- 15:21 Felkészülés: a magyar csatár gólja kevés volt korábbi csapata ellen
- 14:49 Újpest: a bosnyák szövetségi kapitány unokaöccsét tesztelik Belekben
- 14:39 Videó: szenzációs védés - a levegőben úszva kapta le a korongot
- 14:29 Real Madrid: saját nevelésű középpályás érkezhet - lapértesülés
- 14:28 NS: Szavazzon a Fradi és a Vasas túrájáról - Köztér
- Kupadöntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- Capello lemondott az angol kapitányi posztról
- Videó: kis híján tragédia - Lázárék busza vonattal ütközött az átkelőben!
- Khedira és bombázó párja szinte ruhátlanul pózolt - fotók!
- Cáceres duplájával Juve-siker a San Siróban
- Videó: Ibra megint pofozkodott, most a Juventus kapusát ütötte meg!
- McLaren: hol van már a tavalyi hó?
- A Tottenham menedzsere váltja Capellót?
- Több mint 20 nagyméretű műfüves pálya épül 2012-ben
- Tenisz: beperli szüleit az adósságokkal küzdő Arantxa Sánchez Vicario
- Videó: Higuita 45 évesen is kirázza a kisujjából a legendás trükköt
- Allegri: Mostanában nem tudjuk megnyerni a kiélezett mérkőzéseket
- Labdarúgás: továbbra is a Real Madrid a világ leggazdagabb klubja
- Fabregas: Ez volt az egyik legjobb mérkőzésem
- Formula-1: kezdenek aggódni a Ferrarinál a túl merész autó miatt
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt







