Kosárlabda: Rátgéber László júliusban tábort szervez Baján

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.03.10. 13:29
Júliusban nemzetközi kosárlabdatábort szervez gyerekeknek és kollégáknak Baján Rátgéber László, akit tavaly Európa legjobb edzőjének választottak.

A volt szövetségi kapitány – aki a Szpartak Moszkva női csapatával megnyerte az Euroliga 2009-es kiírását – és stábja a Sugovica partján, a Petőfi-szigeten foglalkozik a 12-18 éves fiúkkal és lányokkal, illetve tanulni vágyó szaktársaival kétszer egy héten át.

„Az európai elit edzői bizottság tagjaként többször is hallottam, hogy nincs megfelelő szintű trénerképzés, ennek érdekében már két összetartást is vezettem Szlovéniában a FIBA Europe megbízásából – mondta szerdán az MTI-nek Rátgéber. – Az első magyarországi táborban az edzőtovábbképzés mellett a kicsiket is oktatjuk majd, ami persze több lesz egyszerű gyermekmegőrzőnél. Várunk diákokat Oroszországból, Olaszországból, Szlovéniából de még Törökországból is, és 15 fős csoportokban, valamint egyénileg is foglalkozunk majd velük."

A gyakorlásokat olyan szakértők vezetik majd, mint Meszlényi Róbert, Tapodi Péter vagy a pécsi csapatkapitány, Iványi Dalma, de besegít a család is a mesteredző felesége, a 125-szörös válogatott Csák Magdolna és húga, a testnevelőtanár Rátgéber Edit révén.

„Külön szeretnék köszönetet mondani Révfy Zoltán bajai polgármesternek, aki három sportcsarnok mellett uszodát és kollégiumot is a rendelkezésünkre bocsát, ráadásul öt kosárpálya épül hamarosan a Petőfi-szigeten – tette hozzá Rátgéber. – Együttműködési szerződést kötünk a szövetséggel is, a gyerekek pedig fejenként 45 ezer forintért tölthetnek el egy hetet a táborban, teljes ellátással."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik