Kerékpár: több mint félezer résztvevőre számítanak a földalatti versenyen

2011.02.04. 17:47
Címkék
Vasárnap Kőbányán kerül megrendezésre a McDonald's BringaMánia Vakond futam elnevezésű kerékpárverseny, melyen az elitek mellett amatőrök, sőt gyermekek is rajthoz állhatnak a földalatti futamok alkalmával. A szervező Vuelta Sportiroda több mint félezer résztvevőre számít.

A felnőtt férfiak mezőnyének egyik esélyese a közelmúltban ciklo-krossz bajnoki címet elérő Buruczki Szilárd, aki – mondhatni – hazai pályán versenyez, második esztendeje a Magellán-Kőbánya TC színeiben ül kerékpárra. A többszörös bajnok törökországi edzőtáborát megszakítva érkezik haza, hogy kerületében újabb trófeát gyűjthessen.

A több száz éves fővárosi kőbányában, a Bánya utcához közel, a föld szintje alatt 10-30 méterrel, egy 1.2 kilométeres pálya – benne egy rövid lépcsősor – kerül kijelölésre a vasárnapi futamok megrendezése céljából, a gyermekek 100 és 300 méteren mérkőzhetnek.

Akik pedig versenyezni nem szeretnének, de mégis tekernének a föld alatt, azoknak Paksi Attila, a Paksi Spinning Center vezetője szervezésében délelőtt és délután is lehetősége nyílik minderre, a spinning-gyakorlatok alkalmával. 

"A futamok során egy-egy kategóriában egyszerre 60 versenyző indulhat. Összesen maximum 300 indulóra és ugyanennyi nézőre számítunk" – mondta elöljáróban Eisenkrammer Károly főszervező.

Az ovis futamra reggel tíz órától kerül sor, majd a korosztályos váltóversenyek után, az elit egyéni versenyszámot 16.15-kor lövik el a szervezők.

A McDonald's BringaMánia Vakond futamról részletes információk - többek közt a nevezésről - a szervező Vuelta Sportiroda honlapján találhatók: www.kerekparinfo.hu . Korlátozott számban, a helyszíni nevezés is lehetséges.

Legfrissebb hírek

Ghánai tiltakozás elutasított vízum miatt

Foci vb 2026
10 perce

Eközben Pozsonyban… Yaya Tourét kinevezték a Slovan vezetőedzőjének

Foci vb 2026
18 perce

Mindkét szombati meccsét megnyerte a női 3x3-as kosárlabda-válogatott az Eb-selejtezőn

Kosárlabda
25 perce

A brazil drukkerek már világbajnoki formában nyomják New York utcáin

Foci vb 2026
29 perce

F1, Katalán Nagydíj, időmérő

F1
42 perce

A Portótól gyorsan menesztették, most az Elche vezetőedzője lett

Spanyol labdarúgás
43 perce

Faldum Gábor és Zelinka Gabriella győzött a középtávú triatlon ob-n

Egyéb egyéni
45 perce

Távozik a Veszprém futsalcsapatának vezetőedzője

Labdarúgó NB I
57 perce
Ezek is érdekelhetik