Kerékpár: ejtették a doppingolás vádját Lance Armstrong ellen

MTI MTIMTI MTI
2012.02.04. 18:06
null
Lance Armstrong megúszta (Fotó: Reuters)
Címkék
A szövetségi főügyész ejtette a doppingolás vádját a hétszeres Tour de France-győztes Lance Armstrong és korábbi kerékpárcsapata, a US Postal ellen.

 

Ez azt jelenti, hogy a kétéves nyomozást követően az Amerikai Egyesült Államokban nemzeti hősnek tartott, rákbetegsége után sikert sikerre halmozó bringásnak nem kell tartania attól, hogy bíróság elé állítják.

Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségének (USADA) főnöke, Travis Tygart úgy foglalt állást, hogy a mostani főügyészi végzés nem jelenti azt, hogy az USADA leállna a nyomozással. Ugyanis többen – volt csapattársak (például Floyd Landis és Tyler Hamilton) és hozzátartozóik szerint – Armstrong bizonyosan doppingolt fénykorában, csak éppen egyszer sem akadt fenn ellenőrzésen.

A hétszeres Tour-bajnok rövid közleményben jelezte: örömmel hallotta, hogy a szövetségi főügyészség lezárta a nyomozást, és elfogadja a döntést. Hozzátette: a továbbiakban apaként, sportolóként és a rákellenes küzdelem elkötelezett híveként folytatja az életét.

A 40 esztendős Armstrong – miután tavaly befejezte kerékpáros pályafutását – mostanában tereptriatlon-versenyeken indul.

Legfrissebb hírek

A magaslat is ellenfél lesz Mexikóban a világbajnokságon

Foci vb 2026
18 perce

Megdőlt a világcsúcs 110 méteres gátfutásban az amerikai egyetemi bajnokságon

Atlétika
24 perce

Guillermo Ochoa kedvenc szendvicsétől a világbajnokság árnyoldaláig – rajtol a torna!

Foci vb 2026
54 perce

Algéria négygólos sikerrel hangolt a világbajnokságra

Foci vb 2026
1 órája

Pazar gólok az NB II-ben: szavazzon a másodosztály legszebb tavaszi találatára!

Labdarúgó NB II
1 órája

Magyarok a Liverpoolban, világelső technológia az otthonokban

Egyéb egyéni
1 órája

Történelmi fordítás, utolsó másodperces kosárral nyert a Knicks az NBA-döntőben

Amerikai sportok
1 órája

Hugo Broos szerint a teher a házigazda vállát nyomja, Dél-Afrika készen áll a rajtra

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik