Játékossors: Urbán Gábor bízik benne, még futballozhat az NB I-ben

2012.02.07. 14:30
Címkék
Urbán Gábor decemberben közös megegyezéssel szakított a Kecskeméttel, azóta csapatot keres. A 27 éves csatár a Nemzeti Sport Online kérdésére elmondta, nem tett le arról, hogy az NB I-ben futballozzon.

Urbán Gábor 2008-ban bajnokságot nyert az MTK-val és 17 találatával ő lett az aranyérmes csapat házi gólkirálya. Az elmúlt években azonban sorozatos sérülések hátráltatták, a legutóbbi másfél évben mindössze öt NB I-es, két NB II-es és 10 NB III-as bajnokin lépett pályára. A csatár legutóbb Kecskeméten szerepelt, de a kevés játéklehetőség miatt decemberben szerződést bontott a klubbal, azóta csapatot keres.

„Egyelőre nincs csapatom, de bízom benne, hogy sikerül az NB I-ben klubot találnom. Az elmúlt fél év Kecskeméten arra volt jó, hogy erőnlétileg utolérjem magam, és mivel most már teljesen egészséges vagyok, így készen állok arra, hogy csatlakozzak valamelyik élvonalbeli csapathoz. Korábban úgy tűnt, hogy esetleg külföldön, alacsonyabb osztályban folytathatom, de tudom, hogy erre nem igazán van esélyem a sok kihagyás miatt. Itthonról azonban voltak érdeklődések, és nagyon remélem, hogy hamarosan megoldódik az ügyem” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Urbán Gábor.

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu Eb: Lucz Anna ezúttal ezüstérmes lett 200 méteren

Kajak-kenu
20 perce

Ibrahimovic beszólt az amerikai szurkolóknak

Foci vb 2026
25 perce

Ghánai tiltakozás elutasított vízum miatt

Foci vb 2026
41 perce

Eközben Pozsonyban… Yaya Tourét kinevezték a Slovan vezetőedzőjének

Foci vb 2026
49 perce

Mindkét szombati meccsét megnyerte a női 3x3-as kosárlabda-válogatott az Eb-selejtezőn

Kosárlabda
56 perce

A brazil drukkerek már világbajnoki formában nyomják New York utcáin

Foci vb 2026
1 órája

F1, Katalán Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

A Portótól gyorsan menesztették, most az Elche vezetőedzője lett

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik