FTC: Rósa szerint Elding remek csatárpárost alkot Ferenczivel

2010.03.22. 11:56
Címkék
Rósa Dénes szerint Ferenczi István és Anthony Elding remek csatárkettőst alkot, s ezt bizonyítják a csapat legutóbbi mérkőzései is. A középpályás a Sport Tv-nek elmondta: most már csak előre szabad tekinteni, a következő két hazai mérkőzéssel szerzett pontokkal ugyanis előbbre lehet lépni a bajnokságban. Erről a 100%Fradi számolt be.

Négy mérkőzés, hat gól. Ez a Ferenczi István, Anthony Elding csatárduó 2010-es góltermése. A páros teljesítményéről Rósa Dénes is elismerően szólt a Sport Tv-ben:

„Elding az összes edzőmérkőzésen gólt szerzett, Ferenczi Pistával remek párost alkotnak. Anthony a bajnokikon is megtartotta jó szokását, négy meccsen négy gólt rúgott. Változatosan termelte a gólokat, hiszen a REAC ellen például nagyszerű helyzetfelismerésének köszönhetően majdnem a felezővonaltól talált be. Nagyon jó játékosnak tartom, remekül használja ki a lehetőségeit. A tizenhatoson kívül sem jön zavarba, de egy befejező csatár előtt a legtöbb lehetőség nyilván a büntetőterületen belül adódik" – méltatta csapattársát Rósa.

A középpályás szerint nemcsak Elding, hanem az egész csapat elkapta a fonalat.

„Abból a szempontból szerencsések vagyunk, hogy a következő két meccsünket otthon játszunk, az viszont nem túl jó, hogy sokszor kerülünk szembe védekező csapatokkal. Egyelőre még nem találtuk meg a beálló védelem elleni ellenszert, de a héten ezen fogunk dolgozni. Meg kellene nyernünk mindkét mérkőzést, akkor elmondhatnánk, jó úton járunk. Sose néztünk hátra, mindig csak előretekintünk, nem figyelünk arra, ki szeretne minket elkapni. Minden meccset meg akarunk nyerni, hiszen több csapatot is üldözőbe vettünk" – zárta gondolatmenetét a tar középpályás.

Legfrissebb hírek

Hát ilyen lesz a viharszünet a vb-n: Anglia jókora késéssel kezdve, de megverte Costa Ricát

Foci vb 2026
29 perce

Csütörtöki sportműsor: Mexikó–Dél-Afrika mérkőzéssel rajtol a labdarúgó-világbajnokság

Minden más foci
1 órája

Kezdődik a vb! – kitölthető poszter a Nemzeti Sportban; Schäfer: Ez életem legszebb gólja

E-újság
1 órája

Neto és Conceicao góljával nyert a portugál válogatott a vb előtti utolsó meccsén

Foci vb 2026
1 órája

Javier Aguirre: Mexikó történelmi nap előtt áll

Foci vb 2026
2 órája

Rossz vicc – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2 órája

Savanyú, keserű – Deák Zsigmond publicisztikája

Foci vb 2026
2 órája

Az Olympiakosszal játszik a serlegért a Ferencváros a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik