FTC: ketyeg az óra, Berki nem biztos, hogy átveszi a működtetést

2011.03.19. 08:05
A Ferencváros labdarúgócsapatának tulajdonosa, Kevin McCabe még februárban szándéknyilatkozatot írt alá Berki Krisztiánnal, amelynek értelmében a zrt. korábbi vezérigazgatója által irányított cég a tervezett közgyűlést követően átveheti a futballcsapat működtetését, de erre eddig nem került sor, és információink szerint holnap lejár a nyilatkozatban megszabott határidő.

A közgyűlés, amely után Berki Krisztián hivatalosan is átvehette volna a labdarúgócsapatot működtető zrt. irányítását, elmaradt, és mivel az új igazgatótanács nem állt fel, egyelőre Berki Krisztián sem vallhatja magát a Ferencváros vezetőjének (és így természetesen a zrt. tulajdonosának sem, hiszen korábban ilyen hírek is napvilágot láttak).

És meglehet, már nem is lesz az: információink szerint a Kevin McCabe-bel kötött szándéknyilatkozat érvényessége március 20-án, vasárnap lejár.

Eközben a Blikk arról számolt be, hogy információi szerint a Ferencváros utánpótláscsapatainál dolgozóknak havonta körülbelül 4 millió forint fizetést folyósított Kevin McCabe, ám a zöld-fehéreknél a fiatalokkal foglalkozó trénerekhez és a technikai személyzethez alig 2.6 millió jutott el – a lap úgy tudja, a labdarúgócsapatot működtető zrt-nél kétféle könyvelést vezettek.

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos tegnap bejelentette, büntetőfeljelentést tesz a Ferencváros labdarúgócsapatánál tapasztalt gyanús ügyek miatt.

 

Legfrissebb hírek

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2 órája

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
8 órája

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

Olvasóinknál is Zachariassen volt a Celtic elleni meccs legjobb ferencvárosi játékosa

Európa-liga
2026.09.18. 16:45

Nézze meg a Ferencváros elmúlt hét évének legszebb nemzetközi góljait! – videók

Európa-liga
2026.09.18. 16:16

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50