Evezős Eb: egy-egy negyedik és ötödik hely a döntőkben

2009.09.20. 13:39
Címkék
Az Alliquander Anna, Hajdú Zsuzsanna könnyűsúlyú kétpár a negyedik, a Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes pedig az ötödik helyen végzett a vasárnapi döntőben a fehéroroszországi Bresztben rendezett evezős Európa-bajnokságon.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a B döntőben érdekelt magyar egységek közül Szabó Katalin (egypár) és a férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes (Lőrinczy Péter, Kitka Gergely, Veréb Dávid, Dumitrás István) összesítésben nyolcadik, az Orbán Gergely, Szekér László normálsúlyú kétpár kilencedik, az ezúttal normálsúlyú egypárban indult Varga Tamás pedig tizedik lett.

"Az egyik szemem sír, a másik pedig nevet – mondta az MTI érdeklődésére Ficsor László szövetségi kapitány. – A két döntős egységgel, a férfi kormányos nélküli négyessel és Varga teljesítményével elégedett vagyok, de a férfi kétpárban és Szabó Katában szerintem több van, többet is vártam tőlük. Nem baj, ez volt az első évünk a londoni olimpiáig vezető úton, kiindulási pontnak nem rossz."

Az Eb-n csak az ötkarikás számokban rendeztek futamokat.

A MAGYAR ÉRDEKELTSÉGŰ A-DÖNTŐK EREDMÉNYEI

Férfi kormányos nélküli kettes:
1. Aposztolosz Guntulasz, Nikolaosz Guntulasz (Görögország) 6:45.08 p

2. Nikola Sztojics, Goran Jagar (Szerbia) 6:48.53

3. Laurent Cadot, Jean-David Bernard (Franciaország) 6:52.34

...

5. Simon Béla, Juhász Adrián 6:55.11

 

Női könnyűsúlyú kétpár:
1. Christina Dzsacicidu, Alexandra Cavu (Görögország) 7:15.26

2. Magdalena Kemnitz, Agnmieszka Renc (Lengyelország) 7:19.69

3. Stefanie Borzacchini, Michaela Taupe-Traer (Ausztria) 7:23.84

4. Alliquander Anna, Hajdú Zsuzsanna 7:27.39

 

 

Legfrissebb hírek

Mbappé: Deschamps mint olasz kapitány? Az csúnya lenne…

Foci vb 2026
16 perce

Így örültek a Knicks győzelmének az amerikaiak

Foci vb 2026
16 perce

Remek magyar bemutatkozás a darts csapat-vb-n, ki-ki meccset vívunk a norvégokkal

Egyéb egyéni
23 perce

F1, Katalán Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
27 perce

1986 óta először nem dolgozik a vb helyszínéről Réthy Béla

Foci vb 2026
45 perce

NB II: Berndt András a Csákvár új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
48 perce

Verekedésbe torkollott az amerikaiak és a paraguayiak legutóbbi meccse

Foci vb 2026
55 perce

Somogyi Miklós lett a pályakerékpáros szakág vezetője

Kerékpár
57 perce
Ezek is érdekelhetik