Evezés: hétvégén a csepeli hosszú távúval rajtol a szezon

2010.03.25. 16:23
Címkék
A téli időszak „sportcsarnoki" ergométeres megmérettetései után hajóba ülnek az evezősök, március 27-én Csepelen rendezik meg a vízi évadnyitót, a Tavaszi Hosszútávú Versenyt. A szezonkezdő viadalra 20 egyesület lapáthúzóit várják.

A Magyar Evezősszövetség által rendezendő versenyt hat kilométeresre írták ki, a Gubacsi hídnál kiépített rajt-cél területtől három kilométerre lesz a Kvassay zsilipnél kialakított forduló. Az eseményre a nevezések alapján 20 klub evezőseinek érkezése várható. A versenyen felnőtt és utánpótlás – serdülők és ifik – kategóriákban összesen 9 versenyszámban hirdetnek győztest. Nagy mezőnyt várnak a szervezők, a legnépesebbeket kiemelve a felnőtt férfi egypárban 50, az ifjúságiaknál 46 induló nevezett.

„Ez lesz az első idei vízi versenyünk, amely a szárazföldi felkészülés után képet ad a télen elvégzett munkáról. Amolyan szezon eleji vízi felmérés, amely a későbbi válogatottság szempontjából is fontos lehet. Az igazi versenyek azonban később jönnek, április tizenhetedikén a kishajós válogató, tájékozódó versenyre, május elsején és másodikán pedig a szegedi nemzetközi válogatóra kerül sor, ahol már a speciális hajóegységek kialakítása lesz a cél" – tájékoztatott Ficsor László szövetségi kapitány.

A március 27-i Tavaszi Hosszútávú Verseny első futamának rajtjára szombaton fél tizenegykor kerül sor.

Legfrissebb hírek

Timber sérülése vészjósló, Depay csak a kispadon? – íme, a holland válogatott várható vb-kezdőcsapata

Foci vb 2026
25 perce

„Nem az volt az álmom, hogy bejussak a BL-döntőbe, hanem hogy megnyerjem” – így motivált a Metz edzője az ETO legyőzése előtt

Kézilabda
39 perce

Udvardy Panna mérkőzése eső miatt félbeszakadt 's-Hertogenboschban

Tenisz
52 perce

A DVSC izraeli-magyar védőt szerződtetett

Labdarúgó NB I
1 órája

„Csak velünk csinálták ezt” – Cannavaro az amerikai biztonsági ellenőrzésekről

Foci vb 2026
1 órája

Vancsa Zalán: A feljutás eddig a legszebb pillanat a pályafutásomban

Légiósok
1 órája

A következő szezonban is Djokics Zseljko irányítja a bajnok Pécs női kosárabdacsapatát

Kosárlabda
2 órája

Elköszönt légiósai többségétől a csíkszeredai hokicsapat

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik