DVSC: Bartha Csaba szerint nem jó, hogy mindig más napon játszanak

2010.03.16. 14:13
Címkék
Az elmúlt három bajnoki mérkőzését mindig más napon vívta a Loki: a Diósgyőr ellen pénteken, Pápán vasárnap, a Honvéd ellen szombaton léptek pályára a hajdúságiak. Bartha Csaba sportigazgató Debrecen hivatalos honlapjának elmondta, befolyásolja a csapat felkészülését, hogy mindig máskor játszik.

„Valóban, az első mérkőzést pénteken, a másodikat vasárnap, a harmadikat pedig szombaton játszottuk, míg a következő meccsünk újra pénteken lesz – fogalmazott a sportigazgató a klub honlapjának. – Befolyásolja a felkészülésünket, mert nem tudunk egyazon ritmusban készülni: valamikor hosszabb, máskor rövidebb hét következik. Szerencsésebb lenne, ha minden bajnokink ugyanazokon a napokon, mondjuk szombatonként lenne, de nincs mit tennünk. A sorsoláskor az ügyvezetőknek nincs beleszólásuk abba, hogy egy csapat melyik napon lépjen pályára. A Duna Tv, illetve a Sport Tv dönti el, melyik mérkőzést közvetíti, nem tudunk ezzel mit tenni. Alkalmazkodunk a kialakult helyzethez, és bízunk benne, sem a felkészülésünkre, sem pedig a jövőbeni eredményességünkre nem lesz rossz hatással, hogy mindig más napon vívjuk a meccsünket."

Legfrissebb hírek

Kvíz: 10 érdekes kérdés a labdarúgó-világbajnokságok történetéből – 2. rész

Foci vb 2026
25 perce

Az új idényben OTP Bank Liga lesz a labdarúgó NB I hivatalos neve

Labdarúgó NB I
47 perce

A Csepel SC nem adja át az ingatlanjait az önkormányzatnak

Egyéb egyéni
1 órája

Kézi: odaértek az akadémiák közé a Budaörs korosztályos leánycsapatai

Utánpótlássport
1 órája

Korábbi győztes és két társházigazda is a középmezőnyben – NS-erősorrend, II. rész

Foci vb 2026
1 órája

Hetes rögbi: extra teljesítmény kell a június végi második fordulóban

Egyéb csapat
1 órája

Kitölthető vb-poszter csütörtökön a Nemzeti Sportban!

Foci vb 2026
1 órája

Az idei futball-vb évtizedekre meghatározhatja a globális szórakoztatóipart

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik