Bundesliga: a nagyot hibázó német bíró szerint is kell a csip a labdába

MTI MTIMTI MTI
2010.02.08. 17:32
Címkék
Jochen Drees játékvezetőnek a német labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában elkövetett komoly hibája után ismét többen szorgalmazták a csippel felszerelt labdák használatának bevezetését.

„Amennyiben a rendszer teljesen működőképes lenne, a bírói kar üdvözölné a csipes labda alkalmazását” – mondta hétfőn Eugen Strigel, a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) szóvivője.

A fejlesztés elterjesztésének szükségessége azután merült fel újfent, hogy szombaton, a gólnélküli döntetlennel zárult Freiburg–Schalke mérkőzésen a bíró nem adott meg egy a felvételek alapján szabályos találatot, és ezt Felix Magath, a vendégek vezetőedzője határozottan nehezményezte: „Sajnos meg kell szoknunk, hogy amatőrök döntenek profik sorsáról” – fakadt ki a tréner.   

Maga Drees is a technikai vívmány használatát szorgalmazza. „Egyértelműen a csipes labda mellett teszem le a voksom, nem tudok róla, hogy egyáltalán lenne olyan kollégám, aki ellenezné” – nyilatkozta a 40 éves játékvezető.

A labdába szerelt csip a hozzá kapcsolódó rendszer segítségével képes lenne jelezni, hogy a játékszer áthaladt-e a gólvonalon, alkalmazását azonban egyelőre sem a nemzetközi, sem az európai sportági szövetség nem szorgalmazza.

Legfrissebb hírek

Münsterből igazolt togói válogatott támadót az Újpest

Labdarúgó NB I
3 perce

Kolbenheyer Zsuzsanna: A férfiválogatott él a helyzet adta lehetőséggel

Jégkorong
16 perce

A Maccabi Tel-Aviv bejelentette az ETO-tól távozó Vanharen szerződtetését

Labdarúgó NB I
36 perce

Vb 2026: Tuchel szerint Anglia nem favorit, de álmodhat

Foci vb 2026
43 perce

Gróf Dávid: Ez a fejezet lezárult, meglátjuk, merre visz az élet

Labdarúgó NB I
44 perce

A Csíkszeredától igazolt az FCSB – hivatalos

Minden más foci
56 perce

Szavak helyett tettek – belecsapott a munkába a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Itt a vb-főszezon: Pelétől Müllerig termelnek a gólvágók – videók!

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik