Bundesliga 2.: emberhátrányban, magyarjai nélkül győzött az Augsburg

2010.03.20. 15:15
Kötelező, de a vártnál nehezebb győzelmet aratott az FC Augsburg a német labdarúgó-másodosztály 27. fordulójában a sereghajtó Ahlen ellen.

A magyar légiósok (Torghelle Sándor, illetve a sérülése után lábadozó Szabics Imre) nélkül felálló házigazdák egy félidőt emberhátrányban játszottak Jusszef el-Aksaui kiállítása után. A tíz emberrel futballozó FCA végül Michael Thurk és Ibrahima Traoré találatával gyűjtötte be 1–1 után a három pontot. Győzelmével a bajor csapat négy pontra megközelítette az első helyen álló Kaiserslauternt és egy ponttal megelőzte az ezzel osztályozós helyre szorított St. Paulit.

Torghelle a következőképpen vélekedett mellőzéséről az Augsburger Allgemeine Zeitungnak.

„Természetesen meglepett, hogy nem vagyok kerettag, de beszéltem az edzővel, és elfogadtam az indoklását. Többet nem mondhatok."

BUNDESLIGA 2.
27. FORDULÓ  
Arminia Bielefeld–Paderborn 3–0
Augsburg–Ahlen 3–1
AZ ÁLLÁS
1. Kaiserslautern 26 17 6 3 45–20 57
2. Augsburg 27 15 8 4 54–30 53
3. St. Pauli 27 16 4 7 55–30 52
4. Arminia Bielefeld 27 14 4 9 40–26 46*
5. Fortuna Düsseldorf 26 13 5 8 37–24 44
6. Duisburg 27 12 6 9 42–37 42
7. 1860 München 26 11 5 10 33–32 38
8. Paderborn 27 10 8 9 37–40 38
9. Greuther Fürth 27 11 3 13 41–39 36
10. Union Berlin 26 9 8 9 32–34 35
11. Karlsruher 26 10 3 13 34–38 33
12. Alemannia Aachen 26 9 6 11 27–33 33
13. Energie Cottbus 27 8 7 12 36–38 31
14. Hansa Rostock 27 8 5 14 27–36 29
15. Oberhausen 26 8 4 14 26–43 28
16. FSV Frankfurt 26 6 8 12 20–42 26
17. Koblenz 27 6 6 15 25–43 24
18. Ahlen 27 5 6 16 17–43 21
*A Bielefeldtől a bajnokság végén licencproblémák miatt 4 pontot levonnak.


Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
15 órája

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
16 órája

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
17 órája

Labdarúgás: fővárosi uralom minden korosztályban

Utánpótlássport
2026.06.07. 09:00

Felkészülés: simán nyertek az oroszok; Szlovákia ikszelt Montenegróval

Minden más foci
2026.06.05. 21:25

Nagy tervekkel éled újjá a királyhelmeci futball

Minden más foci
2026.06.02. 10:23

Raheem Sterlinget kábítószeres vezetéssel gyanúsítják

Minden más foci
2026.05.30. 13:33

Labdarúgás: vereséggel zárta a Négy Nemzet-tornát az U15-ös válogatott

Utánpótlássport
2026.05.25. 12:43
Ezek is érdekelhetik