Már a negyeddöntőknél tart a Bajnokok Ligája 2011–12-es idénye. Tekintsék át a sorozatot adatbankunk segítségével!
BL: Beckenbauer szerint a Bayern képes 2-3 góllal legyőzni a Baselt
A Bayern München 1–0-s vereséget szenvedett Bázelben a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, ám Franz Beckenbauer, a bajor klub tiszteletbeli elnöke szerint még így is simán továbbjuthatnak.
„Nagy csalódás ez, de még van esélyünk a fordításra. A Bayern meg tudja verni ezt a csapatot Münchenben kettő nullra vagy három nullra” – nyilatkozta Beckenbauer a Sat1-nak.
A bajorok edzője a kihagyott helyzeteik miatt bosszankodott.
„Volt az elején két óriási lehetőségünk – mondta Jupp Heynckes. – Fontos ezeket a helyzeteket kihasználni, hogy a meccs hátra lévő részében már nyugodtabban játszhass.”
A Basel kapusa szerint ismét bebizonyították, hogy bárkit képesek megverni.
„Nagyon nehéz mérkőzés volt, a Bayern sokat futtatott minket – kezdte Yann Sommer. – Már kettőt is megvertünk itt a világ legjobb csapatai közül. A Manchester Unitedet, amely ellen összesen négy pontot szereztünk, most pedig a Bayernt, ami elképesztő teljesítmény egy svájci csapattól. Jó együttest alkotunk, bízunk magunkban, nem hiszem, hogy a Bayern lebecsült volna minket.”



