Belgium: Tisza elgondolkodna a maradáson, ha feljut az Antwerp

2010.03.09. 10:45
A Nieuwsblad belga honlapnak adott interjújában Tisza Tibor elárulta: szívesen maradna a „Nagy Öreg", tehát az Antwerp játékosa, ha a csapat feljut a belga élvonalba. Ha az anyagi nehézségekkel küszködő klub nem harcolja ki a feljutást, alighanem hazatér, bár megszerette a helyi körülményeket.

„Megpróbálom függetleníteni magam a klub problémáitól. Mivel kölcsönben vagyok itt, néhány hónap múlva hazatérhetek, de megszerettem a csapatot és a várost, jól beilleszkedtem. Ha az Antwerp kivívja a feljutást, szeretném itt folytatni" – mondta a szezonban már 14 gólnál járó magyar támadó.

„Tisztában vagyok vele, hogy a klub nehéz helyzetben van, méghozzá évek óta, tehát lehet, hogy az Antwerp nem tud megtartani. Még tíz meccsünk van, harminc pont a maximum – ha jól szerepelünk ezeken, feljuthatunk. Az év végén fontos ponthoz érkezek a pályafutásomban, szeretnék minél erősebb bajnokságba kerülni, és a magyar válogatottban is játszani. A menedzserem kezében van a jövőm, de most nem ezzel foglalkozom" – tette hozzá.

Az Antwerp jelenleg a 7. helyen áll a belga másodosztályban, így az első helyre már nincs sok esélye, viszont a különleges lebonyolítás (három szakaszra osztják a bajnokságot, a szakaszgyőztesek, illetve a második legmagasabb pontszámmal végzett együttes játsszák az osztályozót) miatt még egy jó utolsó etappal odaérhet a rájátszásba.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
16 órája

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
16 órája

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
18 órája

Forradalmi indulók és a béke iránti vágy himnusza – ezeket éneklik majd a G-csoportban

Foci vb 2026
2026.06.08. 17:49

Labdarúgás: fővárosi uralom minden korosztályban

Utánpótlássport
2026.06.07. 09:00

Tökéletes belga vb-főpróba, De Bruyne és társai kiütötték Tunéziát

Foci vb 2026
2026.06.06. 17:00

Vb 2026: Irán és Új-Zéland nehezítené meg a belgák és az egyiptomiak dolgát – bemutatjuk a G-csoportot

Foci vb 2026
2026.06.06. 15:55

Felkészülés: simán nyertek az oroszok; Szlovákia ikszelt Montenegróval

Minden más foci
2026.06.05. 21:25
Ezek is érdekelhetik