Autósport: több motoros eseményt terveznek a Hungaroringre

MTI MTIMTI MTI
2012.02.05. 19:52
Címkék
A Hungaroring a tervek szerint a korábbiaknál lényegesen több motoros eseménynek, versenynek ad majd otthont, ennek érdekében szoros együttműködést tervez a Magyar Motoros Szövetséggel (MAMS).

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. és a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség első embere – a Hungaroring vasárnapi közleménye szerint – a MAMS szombati díjkiosztó gáláján beszélt arról, hogy havi rendszerességgel találkoznak majd a MAMS vezetőivel, már csak azért is, mert fontos, hogy a motoros társadalom is magáénak érezze a mogyoródi pályát.

Gyulay jelezte, hogy a Hungaroring motoros klubot alapít saját versenyzővel, s a távlati tervek között szerepel, hogy kétpólusú, azaz egy igazi autós és motoros pályát hozzanak létre:

„Amennyiben azt szeretnénk, hogy a Hungaroringet még hatékonyabban használhassuk ki, akkor legkésőbb 2014-től áldozni is kell rá, és az immár halaszthatatlan fejlesztéseket, átépítéseket mindenképpen el kell végezni. Azt szeretnénk, hogy 2016 után is legyen Formula 1 Magyar Nagydíj, hiszen tudjuk, hogy nemzetgazdasági szinten is milliárdos hasznot termel a futam a felbecsülhetetlen presztízsértéke mellett."

„Biztos vagyok abban, hogy ebben az évben már nem akadályozzák meg pályagondok azt, hogy a Hungaroring ismét otthont adhasson a gyorsasági motorversenyeknek. Ígéretet kaptam Gyulay Zsolttól, hogy a pályán végrehajtják azokat a módosításokat, amiket a nemzetközi szövetség, a FIM előírt, így nemcsak a Magyar Bajnokság, az Alpok-Adria Bajnokság futamait, hanem nyáron az oldalkocsis motorkerékpáros világbajnokság egyik versenyét is a mogyoródi ringen rendezhetik meg" – fogalmazott a Hungaroring tájékoztatása szerint Pusztai Csaba, a MAMS elnöke.

Legfrissebb hírek

Javier Aguirre harmadszor próbálja megtörni az átkot a mexikói válogatottal

Foci vb 2026
6 perce

Nuno Campos: Norvégia, Marokkó és Kolumbia lehet a meglepetéscsapat

Foci vb 2026
16 perce

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
25 perce

A Benfica már tényként kezeli, a Real Madrid 15 millió euróért megszerzi Mourinhót

Spanyol labdarúgás
39 perce

Messi csereként állt be, de így is rúgott egy gólt az argentinok utolsó felkészülési meccsén

Foci vb 2026
58 perce

A Vegas visszajött kétgólos hátrányból, de idegenben nyert és egyenlített a Carolina az NHL-döntőben – videó

Amerikai sportok
1 órája

Nuno Campos: Portugália elég erős a vb-győzelemhez

Foci vb 2026
1 órája

Szerdai sportműsor: a vízilabda BL elődöntőjében játszik az FTC női csapata

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik