Atlétika: Dohától Doháig - két hónap múlva rajtol a Gyémánt Liga

MTI MTIMTI MTI
2010.03.16. 14:28
Címkék
A vasárnap befejeződött dohai világbajnoksággal lezárult a fedett pályás atlétikai szezon, és kilenc hét múlva szintén a katari fővárosban kezdődik a legrangosabb szabadtéri sorozat: az Arany Ligát (Golden League) felváltó Gyémánt Liga (Diamond League).

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) tavaly márciusban döntött úgy, hogy az 1998-ban bevezetett Golden League helyett, amely a legnagyobb európai versenyeket foglalta magába, új szériát indít. A Gyémánt Liga tulajdonképpen az eddig 1 millió dolláros főnyereményt biztosító GL bővített, Európán túlra kiterjesztett változata lesz, így amerikai, katari és kínai helyszínt is felvonultat.

A 14 viadalból álló sorozat május 14-én rajtol Dohában, s augusztus 27-én zárul Brüsszelben. Az Egyesült Államokban két állomás lesz, New York és Eugene, London pedig kétnapos eseménynek ad otthont.

A Gyémánt Liga összesen 32 versenyszámot foglal magába, s minden versenyen 416 ezer dollár pénzdíjat osztanak majd szét. Ezen felül az összes kategóriában pontversenyt is kiírnak, ennek végső győztesei pedig egy-egy 80 ezer dollár értékű, négykarátos gyémánttal is gazdagodnak.

Legfrissebb hírek

Kvíz: 10 érdekes kérdés a labdarúgó-világbajnokságok történetéből – 2. rész

Foci vb 2026
28 perce

Az új idényben OTP Bank Liga lesz a labdarúgó NB I hivatalos neve

Labdarúgó NB I
50 perce

A Csepel SC nem adja át az ingatlanjait az önkormányzatnak

Egyéb egyéni
1 órája

Kézi: odaértek az akadémiák közé a Budaörs korosztályos leánycsapatai

Utánpótlássport
1 órája

Korábbi győztes és két társházigazda is a középmezőnyben – NS-erősorrend, II. rész

Foci vb 2026
1 órája

Hetes rögbi: extra teljesítmény kell a június végi második fordulóban

Egyéb csapat
1 órája

Kitölthető vb-poszter csütörtökön a Nemzeti Sportban!

Foci vb 2026
1 órája

Az idei futball-vb évtizedekre meghatározhatja a globális szórakoztatóipart

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik