Arsenal: Wenger három játékost szeretne, 55 millióért - sajtóhír

2011.08.22. 11:39
Címkék
Angliából érkező pletykák szerint a gyenge szezonkezdet után Arséne Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának menedzsere hajlandó nagy költekezésbe kezdeni, és tervei szerint három játékos érkezése segíthet csapatán, akikért állítólag 55 millió fontot sem sajnálna összesen.

A francia szakember elsősorban a védelmet szeretné megerősíteni, így ismét felveheti a kapcsolatot az Everton képviselőivel Phil Jagielka ügyében. A liverpooli gárda az idén nyáron már elutasította az „ágyúsok" 10 és 12 millió fontos ajánlatát is, a hírek szerint Wengernek körülbelül 20 milliót kell ajánlania az angol hátvédért, ha valóban szeretné Londonba csábítani.

Wenger – szokásához híven – ismét Franciaországból erősítené meg csapatát, csakúgy, mint néhány hete tette Gervinho esetében. Két kiszemeltje nem más, mint a francia bajnok Lille 20 esztendős kiválósága, Eden Hazard, valamint a Rennes 21 éves ígérete, Yann M'Villa. Kettejükért összesen állítólag 35 millió fontot ajánlhat az Arsenal.

További hír az Arsenallal kapcsolatban, hogy Roberto Mancini, a Manchester City menedzsere tegnap úgy nyilatkozott, hogy szeretné minél hamarabb lezárni Samir Nasri ügyét, mert ha a francia „ágyús" szerdán pályára lép az Udinese elleni BL-selejtezőben, nem játszhatna a City színeiben a legrangosabb európai kupasorozatban.

Legfrissebb hírek

Haalandék az NHL nagydöntőjén jártak

Foci vb 2026
19 perce

Egy világcsúcs máris másodszor dől meg ezen a tornán

Foci vb 2026
47 perce

Tíz éve Dél-Korea győzött a csehek ellen – videó

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026: Dél-Korea–Csehország

Foci vb 2026
1 órája

Szon Hung Min és Patrik Schick is pályára lép – íme, a dél-koreai–cseh mérkőzés kezdőcsapatai!

Foci vb 2026
2 órája

A dél-afrikai tévé stúdiójában vágni lehetett a csendet a lefújás után

Foci vb 2026
3 órája

Quinones megidézte Tshabalalát a gólja után

Külföldi foci
3 órája

Vb 2026: Alphonso Davies nem lesz ott a kanadaiak első meccsén Bosznia-Hercegovina ellen

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik