Afrika: Samuel Eto'o negyedszer lett az Év játékosa a kontinensen

Vágólapra másolva!
2010.12.20. 20:51
null
Eto'o az európai Szuperkupa kivételével mindent megnyert idén az Interrel (Fotó: Action Images)
Az 53 országot tömörítő Afrikai Labdarúgó Konföderáció (CAF) Samuel Eto'ót, az olasz Internazionale kameruni támadóját választotta meg a 2010-es év legjobb futballistájának.

A milánói klubbal idén Bajnokok Ligáját, olasz bajnokságot és Szuperkupát, Olasz Kupát, valamint klubvilágbajnokságot nyerő csatár negyedik alkalommal lett a kontinens legjobbja 2003, 2004 és 2005 után.

Eto'o végül Asamoah Gyan és Didier Drogba elől szerezte meg a címet, ők hárman kerültek fel a végső, három főre leszűkített listára.

Az elefántcsontparti Drogba korábban két alkalommal – legutóbb 2009-ben – kiérdemelte már a titulust, mellette az szólhatott volna, hogy angol klubcsapatával, a Chelsea-vel bajnok lett az idén, ráadásul úgy, hogy a Premier League-ben 32 meccsén 29 gólt szerzett.

Gyan esélyeit leginkább a ghánai válogatottal alapozta meg, hazája színeiben remekelt a nyári, dél-afrikai világbajnokságon, ahol a nemzeti együttes a legjobb nyolcba jutott, s az elődöntőhöz is kevés hiányzott, mivel csak büntetőkkel veszített Uruguay legjobbjaival szemben. 

Az Év csapata a világbajnokságon a negyeddöntőben búcsúzó Ghána lett, míg az Év edzőjének a dél-afrikai viadalon a ghánaiakat irányító Milovan Rajevacot választották. Az Év klubcsapata a klub-vb döntőjéig jutó Mazembe lett.

Legfrissebb hírek

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
16 órája

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
17 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12

Bombaerős szabadrúgás, videón Bolla Bendegúz védhetetlen gólja

Légiósok
2025.07.29. 09:46

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I első fordulójában

Utánpótlássport
2025.07.29. 08:59

Guardiola: Két év múlva abbahagyom az edzősködést

Angol labdarúgás
2025.07.28. 13:40
Ezek is érdekelhetik