Bárányos-ügy: szabályosan igazolt a játékos a Vasashoz

2005.08.20. 09:05
Címkék
Nagy vihart kavart Bárányos Zsolt Vasashoz való szerződése, ami után az Újpest megóvta az angyalföldiek elleni mérkőzést.

A válogatott labdarúgó a nyáron külföldre próbált szerződni, ám nem talált magának csapatot, és először szóban megállapodott a ZTE együttesével, majd aláírt a Vasasnak.

Sokak szerint ezt szabálytalanul tette, az újpestiek is először megóvták a Vasas elleni mérkőzést, majd visszavonták óvásukat.

Az Az MLSZ bizottságának állásfoglalása pénteken készült el az ügyben, amelyet elsőként a Magyar Labdarúgóliga kapott meg, s az MLL ezt továbbította az Újpest FC felé - adta hírül a lila-fehér együttes honlapja, a www.ujpestfc.hu


"Bárányos Zsolt szerződéses labdarúgó átigazolásával illetőleg óvásával kapcsolatos megkeresésére az Igazolási és Átigazolási Bizottság az alábbi állásfoglalást adja:

A Nyilvántartási Igazolási és Átigazolási Szabályzat rendelkezéseit nem lehet egy bekezdés kiragadásával értelmezni és alkalmazni. A Szabályzatot összefüggésében kell értelmezni. Ennek megfelelően a NyIÁSz 10. § (2) és (8) bekezdését értelemszerűen együtt kell kezelni. A (8) szerint a labdarúgó átigazolásakor először a szerződést kell megkötni, azt követően kerülhet sor az átigazolási lap aláírására, tehát véleményünk szerint a ZTE FC Rt. nem értelmezte és alkalmazta helyesen a Nyilvántartási Igazolási és Átigazolási Szabályzatot, mivel a szerződés aláírását megelőzőleg íratták alá az átigazolási lapot. Értelmezésünk szerint az így aláírt átigazolási lap érvénytelen.

Az egységes értelmezés érdekében javasoljuk a Nyilvántartási Igazolási és Átigazolási Szabályzat 10. §-nak módosítását, mely szerint igazolási vagy átigazolási lap csak eredeti példányban, kitöltve vehető át és kerülhet nyilvántartásba. Fénymásolat vagy faxon küldött igazolási vagy átigazolási lap érvénytelen, az nyilvántartásba nem vehető.. Az MLSZ vagy az illetékes LSZ az igazolási vagy átigazolási lapot csak akkor veheti át, ha azzal együtt leadják a szerződés regisztrálását igazoló bizonylatot.

Fentieknek megfelelően a Bizottság álláspontja, hogy Bárányos Zsolt labdarúgó a Vasas sportszervezethez szabályosan igazolt."
Legfrissebb hírek

Javier Aguirre harmadszor próbálja megtörni az átkot a mexikói válogatottal

Foci vb 2026
1 perce

Nuno Campos: Norvégia, Marokkó és Kolumbia lehet a meglepetéscsapat

Foci vb 2026
10 perce

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
19 perce

A Benfica már tényként kezeli, a Real Madrid 15 millió euróért megszerzi Mourinhót

Spanyol labdarúgás
33 perce

Messi csereként állt be, de így is rúgott egy gólt az argentinok utolsó felkészülési meccsén

Foci vb 2026
53 perce

A Vegas visszajött kétgólos hátrányból, de idegenben nyert és egyenlített a Carolina az NHL-döntőben – videó

Amerikai sportok
1 órája

Nuno Campos: Portugália elég erős a vb-győzelemhez

Foci vb 2026
1 órája

Szerdai sportműsor: a vízilabda BL elődöntőjében játszik az FTC női csapata

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik