A csapatszellem a siker titka

2006.06.10. 03:58
Címkék
A magyar férfi röplabda-válogatott egy hete 3:1-re nyert Szlovákia ellen Debrecenben, az Európa-bajnoki selejtezősorozat 2. fordulójában. Demeter György szövetségi kapitány együttese veretlenül áll csoportja élén, és pozícióját a szombat délutáni, Csehország elleni idegenbeli meccsen megszilárdíthatja. A játékosok bizakodva készülnek a kvalifikáció harmadik összecsapására. Ha nyernek, nagy lépést tesznek az Eb-részvétel felé.
Válogatottunk arra törekszik, hogy továbbra is veretlen maradjon
Válogatottunk arra törekszik, hogy továbbra is veretlen maradjon
Válogatottunk arra törekszik, hogy továbbra is veretlen maradjon
Válogatottunk arra törekszik, hogy továbbra is veretlen maradjon
Válogatottunk arra törekszik, hogy továbbra is veretlen maradjon
Válogatottunk arra törekszik, hogy továbbra is veretlen maradjon
– Minek köszönhető a Szlovákia elleni szép siker?
– A dánok elleni meccshez képest jobban sáncoltunk, és jól ismertük ellenfelünket – vélekedett Demeter kapitány. – Videofelvételek segítségével alaposan elemeztük a szlovákok játékát, taktikailag maximálisan felkészültünk belőlük. Ahogy vártuk, nagyon jól nyitottak, ejtettek, és a blokkról kiütött labdákat is remekül használták. Szerencsére játékosaim türelmesek voltak, nem kapkodtak.

– Hol tart a csapatépítés?
– Az első pillanattól kezdve nagyon egységes a társaság, minden játékos igazi csapattagként dolgozik, ez a debreceni meccsen is jól látszott. Mindannyian tudjuk, a jó csapatszellem lehet a siker záloga.

– Melyek a közeljövő legfőbb feladatai?
– Stabilizálnunk kell a nyitásfogadásunkat, ezen is dolgoztunk az elmúlt héten, immár Szombathelyen, a minden igényt kielégítő új sportcsarnokban. Készültünk a következő mérkőzésre, a Szlovákia–Csehország meccs videóját elemeztük, ezúttal persze a csehek szempontjából.

– Mit tudnak a szombati riválisról?
– Erős, külföldön játszó röplabdázókból álló keretének legjobbjai a centerek. Hat játékosa az olasz első osztályban játszik, illetve játszott tavaly. Szlovákia (0:3) és Dánia (3:1) elleni meccsén sérülések miatt nem tudott a legjobb összeállításában pályára lépni, kíváncsian várom, ellenünk kik kapnak lehetőséget. A csehek naprakészek a játékunkból, taktikánkból, hiszen a szlovák sporttévé a mi mérkőzéseinket is rendszerint élőben közvetíti.

A 2. forduló másik mérkőzésén: Dánia–Csehország 1:3 (–11, 23, –23, –18). A csoport állása: 1. Magyarország 4 pont, 2. Szlovákia 3 (4:3), 3. Csehország 3 (3:4), 4. Dánia 2
A 3. forduló műsora. Június 10., szombat: Csehország–Magyarország, Svitavy, 17.30; Szlovákia–Dánia, Léva, 20
Legfrissebb hírek

Vb 2026: C. Ronaldo mellett lesz még egy aranylabdás a portugálok négyesében – bemutatjuk a K-csoportot

Foci vb 2026
10 perce

Münsterből igazolt togói válogatott támadót az Újpest

Labdarúgó NB I
25 perce

Kolbenheyer Zsuzsanna: A férfiválogatott él a helyzet adta lehetőséggel

Jégkorong
38 perce

A Maccabi Tel-Aviv bejelentette az ETO-tól távozó Vanharen szerződtetését

Labdarúgó NB I
58 perce

Tuchel szerint Anglia nem favorit, de álmodhat

Foci vb 2026
1 órája

Gróf Dávid: Ez a fejezet lezárult, meglátjuk, merre visz az élet

Labdarúgó NB I
1 órája

A Csíkszeredától igazolt az FCSB – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Szavak helyett tettek – belecsapott a munkába a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik