Jégkorong, Interliga: két magyar csapat indul, visszajönnek a lengyelek

2006.06.12. 17:45
Címkék
A jégkorongozók Interligájában az előttünk álló, 2006-2007-s szezonra nyolc, köztük két magyar csapat jelezte részvételi szándékát. További érdekesség, hogy a lengyelek ismét csatlakoznak a sorozathoz.
Nem lesz ott viszont a bajnokságban a korábbi hét kiírásban kivétel nélkül rajthoz álló, ám jelenleg komoly anyagi gondokkal küszködő, a megszűnés határán álló dunaújvárosi csapat.

Indul a bajnokság legmarkánsabb magyar együttese, a 2002-2003-s kiírásban győztes, többszörös döntős Alba Volán-FeVita, illetve a nemzetközi bajnokságban tavaly bemutatkozó Újpest.

Két kihagyott idényt követően visszatérnek a lengyel klubok: 2003-2004-ben négy csapatuk vett részt a bajnokságban és a Nowy Targ az aranyérmet is megszerezte.

Ősztől ők is ismét ott lesznek a sorozatban, miként a lengyel klubok képviseletében a bajnokcsapat, a Cracovia, illetve a GKS Tychy.

A háromcsapatos szlovén különítmény két csapatra csökkent, miután a legutóbbi két kiírásban aranyérmet szerző Jesenice sem jelezte részvételi szándékát.
Indul viszont a két ljubljanai alakulat, a kétszeres győztes Olimpija és városi „kistestvér”, a Slavija.

Nem hiányozhat a bajnokságból a horvát Medvescak Zagreb gárdája, amely évek óta a vert csapatok közé sorolható, ám egyre inkább felzárkózik az esélyesebb ellenfelekhez.

A végleges lebonyolítási menetrendről minden bizonnyal június 20-án, a budapesti megbeszélésen döntenek az érintett csapatok képviselői.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: két meccs a vb második játéknapján; döntőzik az FTC női pólócsapata a BL-ben

Minden más foci
1 perce

Optimizmus – Judi Ádám jegyzete

Foci vb 2026
3 perce

Grosics Gyulának volt igaza? – Thury Gábor publicisztikája

Foci vb 2026
3 perce

Telt ház, gólok, piros lapok és sima mexikói győzelem a vb nyitányán; Lamine Yamal a kiszámíthatatlanságot és a ragyogást hozza el a tornára

E-újság
4 perce

Nyolcvanezer szurkoló, három kiállítás és sima mexikói győzelem a világbajnokság nyitó meccsén

Foci vb 2026
25 perce

Vége, maradt a 2–0

Foci vb 2026
27 perce

Már három piros lapnál járunk!

Foci vb 2026
30 perce

Megint villant a piros a dél-afrikaiaknál

Foci vb 2026
42 perce
Ezek is érdekelhetik