Találatok a Fernando Alonso címkére
Találatok száma: 20
2013-05-23 18:28:20
Bár a Monacói Nagydíj időmérőjére a szakértők egybehangzóan a Mercedes fölényét várták, azt is hozzátették, hogy a versenyen nehéz lesz a Red Bull, a Ferrari és a Lotus pilótái előtt maradni. Ám a csütörtöki szabadedzésen Nico Rosberg és Lewis Hamilton olyan tempót mutatott hosszú távon is, amitől át kell értékelni az esélylatolgatásokat. A pilóták mindenesetre óvatosak.
2013-05-14 10:37:38
Fernando Alonso és Kimi Räikkönen úgy véli, a jövő hét végi Monacói Nagydíjra a Mercedes érkezik fő favoritként, mert ha sikerül megszereznie az első rajtkockát, a versenyen is jó esélye lesz arra, hogy az élen maradjon.
2013-05-13 14:22:02
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso pályafutása 32. futamgyőzelmét aratta a vasárnapi Formula–1-es Spanyol Nagydíjon, a helyi és az olasz sajtó természetesen őt éltette hétfőn, a viadal másnapján.
2013-05-13 09:08:05
A Formula–1-ben a jelenlegi körülmények között – annak ellenére, hogy a címvédő Sebastian Vettel vezeti a világbajnoki pontversenyt – a Ferrari és a Lotus első számú pilótája tűnik a legerősebbnek a mezőnyben, köszönhetően annak, hogy versenygépeik még ezekkel a rendkívül gyorsan elkopó Pirelli abroncsokkal is viszonylag jól gazdálkodnak. A riválisok eközben szenvednek, az első sorba két autót kvalifikáló Mercedes annak is örülhetett, hogy legalább egyik versenyzője pontot tudott szerezni, az olasz gumiszállító pedig nagy változásokra szánta el magát.
2013-05-12 19:19:34
Az autó puszta gyorsasága az idén nem elég ahhoz, hogy Formula–1-es versenyt nyerjenek vele, ezt a Red Bullnál és a Mercedesnél is megerősítette a Spanyol Nagydíj, amelyen a gumikkal legjobban bánó Ferrari és Lotus pilótái foglalták el a dobogót. A győztes Fernando Alonso szerint az autó gyorsasága ugyanolyan összetevő lett, mint a jó rajt vagy a boxkiállás, önmagában kevés. Lewis Hamilton is tudja ezt, borzasztó élménynek tartja a vasárnapi versenyt, amely után a Pirelli újabb össztűzre számíthat a nemzetközi sajtóban.
2013-05-12 18:23:26
Az autó puszta gyorsasága az idén nem elég ahhoz, hogy Formula–1-es versenyt nyerjenek vele, ezt a Red Bullnál és a Mercedesnél is megerősítette a Spanyol Nagydíj, amelyen a gumikkal legjobban bánó Ferrari és Lotus pilótái foglalták el a dobogót. A győztes Fernando Alonso szerint az autó gyorsasága ugyanolyan összetevő lett, mint a jó rajt vagy a boxkiállás, önmagában kevés. Lewis Hamilton is tudja ezt, borzasztó élménynek tartja a vasárnapi versenyt, amely után a Pirelli újabb össztűzre számíthat a nemzetközi sajtóban.
2013-05-12 16:07:33
Fernando Alonso győzelmével zárult a Spanyol Nagydíj. A kétszeres világbajnok a futamot követően elégedett volt a Ferrari teljesítményével, és külön kiemelte a szurkolók támogatását is.
2013-05-12 15:45:19
A Formula–1-es világbajnokság Spanyol Nagydíját a hazai Fernando Alonso nyerte meg, a finn Kimi Räikkönen és csapattársa, Felipe Massa előtt. Az összetettben élen álló Sebastian Vettel a 4. helyen zárt, és négy pontra csökkent az előnye a Lotus finn pilótájával szemben.
2013-05-12 13:24:32
A Mercedes a Spanyol Nagydíj időmérőjén meglepte riválisait, és kisajátította az első rajtsort – már amennyire meglepetés lehet a pole pozíció attól, aki az előző két kvalifikációt is az élen zárta… Ennek ellenére a versenyen még Nico Rosberg és Lewis Hamilton sem bízik abban, hogy a Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen, Fernando Alonso hármas előtt maradhat.
2013-05-11 18:01:11
Amikor a Mercedes megszerezte az első két rajtkockát a Spanyol Nagydíj időmérő edzésén, sokan csak legyintettek, hogy ugyanaz lesz majd, mint az előző két versenyen, azaz Nico Rosberg és Lewis Hamilton visszaesik majd a sorban, és a legjobb esetben is egy dobogós helyezésben reménykedhet. Aztán Sebastian Vettel elmondta, hogy a Red Bull elemzései szerint a versenytempója is erős a két Mercedesnek – persze ott ült mellette Rosberg és Hamilton, lehet, hogy csak őket nem akarta megbántani. Azt is elismerte, hogy a Lotus és a Ferrari veszélyesebb lesz rá a futamon, és Fernando Alonso is abban bízik, hogy az ötödik helyről indulva a győzelemért csatázik majd. Felipe Massa feladatát három rajthelyes büntetése nehezíti meg.
2013-05-11 17:32:49
Amikor a Mercedes megszerezte az első két rajtkockát a Spanyol Nagydíj időmérő edzésén, sokan csak legyintettek, hogy ugyanaz lesz majd, mint az előző két versenyen, azaz Nico Rosberg és Lewis Hamilton visszaesik majd a sorban, és a legjobb esetben is egy dobogós helyezésben reménykedhet. Aztán Sebastian Vettel elmondta, hogy a Red Bull elemzései szerint a versenytempója is erős a két Mercedesnek – persze ott ült mellette Rosberg és Hamilton, lehet, hogy csak őket nem akarta megbántani. Azt is elismerte, hogy a Lotus és a Ferrari veszélyesebb lesz rá a futamon, és Fernando Alonso is abban bízik, hogy az ötödik helyről indulva a győzelemért csatázik. Felipe Massa feladatát három rajthelyes büntetése nehezíti meg.
2013-05-11 15:44:46
Fernando Alonso nem esett kétségbe amiatt, hogy csak az ötödik rajtkockát szerezte meg a Spanyol Nagydíj időmérő edzésén, annak ellenére sem, hogy ezen a pályán még soha senki sem nyert F1-es futamot a harmadik rajthelynél rosszabb indulási pozícióból.
2013-05-10 16:59:06
Magabiztosak a Red Bull pilótái a Spanyol Nagydíj első edzésnapját követően, míg Fernando Alonso, aki az első tréninget az élen, a másodikat 17 ezreddel Sebastian Vettel mögött a második helyen zárta, attól tart, hogy az időmérőn alulmarad fő riválisaival szemben, és a versenyen ráfarag erre. A múlt azt mutatja, hogy az első sorból kell indulni a barcelonai győzelemhez – ha nem esős a verseny. Az éjszakát átdolgozó McLarennél egyelőre nincs jele a javulásnak, és a pilóták is lemondóak, nem Barcelonában lesz meg az áttörés.
2013-05-10 15:32:29
Egy fotós, Yordi Martín azt állítja, Fernando Alonso, a Ferrari pilótája mérgében összetörte 6000 eurós fényképezőgépét, miközben ő megpróbálta lencsevégre kapni a szállodájába modell barátnője, Dasa Kapuzstyina oldalán visszatérő spanyolt.
2013-05-10 11:46:32
A Ferrari két pilótája, Fernando Alonso és Felipe Massa autózta a leggyorsabb időt a Formula–1-es Spanyol Nagydíj első szabadedzésén Barcelonában. A harmadik helyen Jean-Éric Vergne zárt a Toro Rossóval. A tréning vizes körülmények között kezdődött, a végére azonban felszáradt a pálya.
2013-05-09 09:44:34
A Formula–1-es mezőny a 2013-as idény első négy versenye után visszaérkezett Európába, pontosabban a szezon előtti utolsó két tesztelésnek otthont adó barcelonai Circuit de Catalunyára. A Red Bull-istálló a hétvége nagy favoritja, s abban is biztosak lehetünk, hogy nem lesz ismétlés, hiszen Pastor Maldonado és a Williams az idén még a pontszerzésre sem nagyon esélyes. A Lotustól a héten elköszönt a technikai igazgatója, akinél csak a tulajdonos és Kimi Räikkönen fontosabb Enstone-ban – ez a változás inkább hosszú távon veti vissza a csapatot. Fernando Alonso és Mark Webber jó barátságát kihasználta a BBC, megkérte őket, készítsenek interjút egymással.
2013-05-08 11:29:31
Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája és Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője keresi a legtöbb pénzt a Formula–1-ben.
2013-05-07 15:56:36
Lewis Hamilton úgy véli, már elég érett ahhoz, hogy jól süljön el a csapattársi viszonya Fernando Alonsóval, akivel újoncként 2007-ben a McLarennél hírhedten parázs csatákat vívott – nem ritkán az autón kívül is. Az angol szerint Sebastian Vettellel is meglenne, de a németet és a spanyolt nem tudja elképzelni egy istállóban.
2013-05-04 13:32:09
Fernando Alonso barátnője, Dasa Kapusztyina orosz modell nemrég vett részt Barcelonában egy új esküvőiruha-bemutatón, ahol a Rosa Clará ruháit mutatta be. Az esemény után az újságírók kérdezhették az orosz hölgyet. Meglepetést bizonyára nem árulunk el azzal, hogy elsősorban a Ferrari spanyol pilótájához fűződő gyengéd érzelmeiről faggatták.
2013-04-24 11:17:22
A Formula–1-ben szereplő Ferrari-istálló mérnökei megtalálták az okát Fernando Alonso Bahreini Nagydíjon történt DRS-meghibásodásának: egy olyan alkatrész tört el a mechanikus rendszerben, amely eddig még sohasem.