Magyar lány a vb-csapatban

„Édesapám német, itt nőttem fel, ezért nem beszélek annyira jól magyarul, mint szeretnék” – mondja kifogástalan hangsúllyal, és minimális akcentusa kellemes ízt ad szavainak. Szilvia egyike annak a tizenötezer önkéntesnek, akik a világbajnokság lebonyolításában segédkeznek. A meccs előtt akkreditációkat, mérkőzésre szóló sajtóbelépőket osztanak, információval szolgálnak a városról, a stadionról, a résztvevőkről, a programról – mindenről, ami a vb-vel kapcsolatos lehet. Aztán összeállításokat hordanak körbe, a szünetben az első félidő legfrissebb statisztikai adatait kell villámgyorsan elkészíteni, szétszórni, majd a sajtótájékoztató közben és után is vannak feladatok.

„Az interneten láttam a hirdetést, még tavaly szeptemberben, hogy lehet jelentkezni önkéntesnek – mondta Krempels Szilvia. – Küldtem egy e-mailt, de hónapokig nem történt semmi, majd személyes beszélgetésre hívtak. Az első kérdés az volt: mi a világbajnokság szlogenje? No, ezt rögtön nem tudtam, de azóta megtanultam: jó alkalom barátságokat kötni. Kérdezték, miért akarok itt lenni, mennyire ismerem a futballt. Gondoltam, érdekes feladat ez, válaszoltam, és nálunk egész nap a futball megy, a családunk imádja. Milyen nyelven beszélek? Német az anyanyelvem, ugye, magyarul is beszélek, és angolt tanulok az egyetemen, az is jól megy. Néhány hét múlva levelet kaptam, hogy felvettek, és jöhetek. ”

Szilvia Nürnbergbe került, hiszen bár freiburgi illetőségű, ebben a városban tanul az angol mellett történelmet. Mint elmondta, néhány napos kiképzés és a munkanapok elején tartott megbeszéléseket követően mindenki tudja, mi a feladata.
„Oroszok, mexikóiak, kanadaiak, görögök – mindenféle náció fiataljai dolgoznak itt az önkéntesek között. Tizenhat év volt az alsó korhatár, felül nem maximálták, de ahogy látom, harmincnál senki sem idősebb közöttünk” – tudjuk meg az ifjú hölgytől.

Világoskék, vb-logós póló, melegítőnadrág, sportcipő az egyenruha (mind Adidas-termék, hiszen ez a cég a vb fő ruhaszállítója) – Szilvia elárulta, három pólót, két kabátot (egyet kimondottan eső ellen), hosszú és rövidnadrágot, három pár zoknit és egy pár cipőt kaptak a munkára – és fizetség gyanánt ezeket meg is tarthatják majd.

„Emellett a sajtóközpontokban ehetünk, ihatunk, ám pénzt nem kapunk ezért a munkáért, de ez nem baj, ezt megmondták előre” – ennyit a gazdasági háttérről.
A munkaidőről is érdemes szót ejteni: délután kettőre érkeznek, rövid napi eligazítás, majd addig a sajtóközpontban kell maradnia valamennyi, arra a helyszínre beosztott önkéntesnek, amíg egy újságíró is ott dolgozik a sok ezerből. A meccsnapokon az utolsó találkozó lefújását követő öt órán át tartanak ügyeletet – ez az este kilenc órakor kezdődő mérkőzéseknél hajnali négy körül lehet…

„Nekem csak a magyar csapat hiányzik – mondja Krempels Szilvia. – Tudom, hogy Lothar Matthäus volt otthon a szövetségi kapitány, de nem sikerült kijuttatnia ide az együttest. Éppen az én állomáshelyemen, Nürnbergben játszották a Mexikó–Irán meccset. Jöttek a szurkolók, és mindkét tábor piros-fehér-zöld zászlókat lobogtatott, de azért ez nem ugyanaz, mintha a magyar drukkerek jöttek volna el…”
Hát valóban nem.

Szilvia rohan tovább, dolgoznia kell, már csak egy kérdésre van idő: találkozott-e már a vb-n magyar önkéntesekkel?
„Nürnbergben biztosan nincsenek, de egy magyarról tudok: a testvérem, Krempels Krisztina Dortmundban dolgozik.”