NBA: győzelem nélkül maradtak a vendégek

2005.10.27. 11:31
Címkék
Az NBA, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság előszezonjában ezúttal öt mérkőzést rendeztek, amelyeken kivétel nélkül az otthon játszó csapatok győztek.
Hasonlóság még a mérkőzések között, hogy mind szoros küzdelmet hozott, hiszen a legnagyobb különbség is csak nyolcpontos volt.

Ilyen arányú vereséget szenvedett a Chicago Bulls a Minnesota Timberwolves-től, illetve az Utah Jazz a Houston Rockets-től.

A Nuggets Denverben három ponttal nyert a Milwaukee Bucks ellen, míg a Charlotte Bobcats-Indiana Pacers találkozón hat pont döntött a hazaiak javára.

Mind közül a legszorosabb összecsapást Bostonban láthatták a nézők, ahol a helyi kedvenc Celtics egy ponttal verte a Cleveland Cavallierst.

A november elseji idényrajt közeledtével egyre élesebben szórják a pontokat a csapatok, hiszen most is hat csapat dobta meg a száz pontot, a nézőszám pedig – plusz-mínusz – átlagban hozta a tízezret.

A játéknap legeredményesebbje Carmelo Anthony (Denver Nuggest - képünkön) és Kareem Rush (Charlotte Bobcats) volt huszonhat-huszonhat ponttal, de csak eggyel maradt el tőlük Nené (Denver Nuggest).

  • NBA-ELŐSZEZON:
  • Boston Celtics-Cleveland Cavalliers 101-100
  • Charlotte Bobcats-Indiana Pacers 109-103
  • Minnesota Timberwolves-Chicago Bulls 100-92
  • Houston Rockets-Utah Jazz 88-80
  • Denver Nuggets-Milwaukee Bucks 118-115
Legfrissebb hírek

Új szerződést kínáltak neki, mégis távozik az albán védő Nyíregyházáról

Labdarúgó NB I
12 perce

Vb 2026: Klose arra számít, hogy megdöntik a gólcsúcsát

Foci vb 2026
17 perce

Clint Dempsey a kanadaiak kapitányának: Nem fogadok el kritikát valakitől, aki országot váltott

Foci vb 2026
18 perce

A demonstrálók nem „versenyezhettek” a mexikói válogatott sikerével

Foci vb 2026
26 perce

Demonstrációk tucatját nyomta el a győzelmi eufória Mexikóban

Foci vb 2026
47 perce

Jön a négyes döntő a férfi kézilabda BL-ben: mind a négy csapatnak reális esélye van a győzelemre

Kézilabda
48 perce

NS-kiállításmegnyitó: ikonikus vb-mezek a New York-i Legendák Kollekciójában

Foci vb 2026
1 órája

Mélypontra került, szenvedett, de ezüstérmet szerzett az UTH-n

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik