EU-bajnokság: Káté a dobogó tetején

L. P. I.L. P. I.
2005.06.10. 22:12
Címkék
Az Európai Unió nyílt bajnokságán megtört a jég: az elmúlt hetek nagy kontinentális tornáin nyert ezüstérmeket követően végre magyar öklözőnek is sikerült győznie. Két fiú volt érdekelve a pénteki finálékban, és közülük vb- és Eb-bronzérmesünk, Káté Gyula felállhatott a dobogó legmagasabb fokára.
Káté csak két menetet tapogatózott
Káté csak két menetet tapogatózott
Káté csak két menetet tapogatózott
Káté csak két menetet tapogatózott
Káté csak két menetet tapogatózott
Káté csak két menetet tapogatózott
Pedig nem volt egyszerű dolga, hiszen Carmine Cirillo hazai szorítóban húzott kesztyűt a sorban az ötödik olasz aranyért. A rendezők végül négynél maradtak, hiszen Káté két tapogatózó menet után begyújtotta a rakétákat, és borzalmas verést mért jó nevű ellenfelére. Kátén kívül a kőszegi 69 kilós Szili Istvánnak nyílt módja döntőzni, ám az angol Neil Perkinsszel mindenképpen EU-bajnokságot akartak nyeretni, mert a kiegyensúlyozott összecsapás már a harmadik menetben 20 pont különbségnél véget ért.

Egy arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel zárt a három stabil válogatottját nélkülöző magyar csapat Szardínia szigetén.

3. NYÍLT EU-BAJNOKSÁG, ARBOREA
Döntő. 64 kg: Káté Gyula (magyar)-Cirillo (olasz) p. gy. (38:23). 69 kg: Perkins (angol)-Szili István (magyar) T. d. f. gy. a 3. m-ben
Legfrissebb hírek

Hát ilyen lesz a viharszünet a vb-n: Anglia jókora késéssel kezdve, de megverte Costa Ricát

Foci vb 2026
4 órája

Csütörtöki sportműsor: Mexikó–Dél-Afrika mérkőzéssel rajtol a labdarúgó-világbajnokság

Minden más foci
5 órája

Kezdődik a vb! – kitölthető poszter a Nemzeti Sportban; Schäfer: Ez életem legszebb gólja

E-újság
5 órája

Neto és Conceicao góljával nyert a portugál válogatott a vb előtti utolsó meccsén

Foci vb 2026
5 órája

Javier Aguirre: Mexikó történelmi nap előtt áll

Foci vb 2026
5 órája

Rossz vicc – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
6 órája

Savanyú, keserű – Deák Zsigmond publicisztikája

Foci vb 2026
6 órája

Az Olympiakosszal játszik a serlegért a Ferencváros a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik