Magny-Cours: Räikkönen motorja tönkrement a második edzésen

2005.07.01. 16:31
Címkék
Három perc után be kellett fejeznie a ma délutáni szabadedzést Kimi Räikkönennek, a McLaren-Mercedes finn pilótájának, miután az autója hátsó részéből füst tört elő a Formula-1-es Francia Nagydíjon. A pontverseny második helyén álló versenyző később már nem jött ki a pályára, és nem sokkal a tréning után a csapat megerősítette: motorhiba volt Räikkönen kiállásának oka.
Kimi Räikkönen
Kimi Räikkönen
Kimi Räikkönen
Kimi Räikkönen
Kimi Räikkönen
Kimi Räikkönen
"Egyelőre még nem tudjuk, mitől ment tönkre a motor, de azonnal kivizsgáljuk. Egyelőre nem értjük - mondta Norbert Haug, a Mercedes motorsport-sportigazgatója a Premiere televíziónak. - Olyan hibáról lehet szó, amellyel mostanáig nem találkoztunk. Nagyon kiadós teszteken vagyunk túl, és az autó rendkívül hosszú életttartamúnak és megbízhatónak tűnt. Ezért először látnunk kell, hogy anyaghibáról van-e szó, hiszen ez mindig benne van a pakliban."

Haug elismerte, hogy a hiba nyugtalanító, ugyanis 1400-1500 problémamentes tesztkilométer van mögöttük. Hozzátette: a McLaren-Mercedes azon kevés csapatok között van, amelyeknél eddig nem volt motorhiba ebben az esztendőben.

Szavazás

Ki nyeri a Francia Nagydíjat?

Az NSO ajánlja:

INTELLIGENS FORMULA-1-ADATBANK

A Francia Nagydíj - eredmények, pályarajz, korábbi győztesek

A vb állása
Adatbank: csapatok, pilóták
Adatbank: futamról-futamra
Mindent a 2005-ös világbajnokságról
Formula-1-lexikon

Futamról futamra, 2005

Technikai sportok lexikon

Legfrissebb hírek

A demonstrálók nem „versenyezhettek” a mexikói válogatott sikerével

Foci vb 2026
6 perce

Demonstrációk tucatját nyomta el a győzelmi eufória Mexikóban

Foci vb 2026
26 perce

Jön a négyes döntő a férfi kézilabda BL-ben: mind a négy csapatnak reális esélye van a győzelemre

Kézilabda
27 perce

NS-kiállításmegnyitó: ikonikus vb-mezek a New York-i Legendák Kollekciójában

Foci vb 2026
50 perce

Mélypontra került, szenvedett, de ezüstérmet szerzett az UTH-n

Csupasport
56 perce

Van mit bizonyítaniuk a katariaknak

Foci vb 2026
58 perce

Katar egyedül maradt

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026: hét gól született a második játéknapon – videós összefoglaló

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik