Újpest: hazaküldték a belga védőt

2005.07.18. 21:25
Címkék
A tervezettnél valamivel később alakul ki az Újpest végleges kerete. A vezetők már korábban azt tervezték, hogy a felkészülés utolsó szakaszában már kizárólag azok a labdarúgók tréningeznek a lila-fehéreknél, akik az új bajnokságban pályára is lépnek. Mészöly Géza vezetőedző szerint azonban még mindig formálódik a keret, így kell egy kis idő.
"Kissé valóban elhúzódott ez a folyamat - mondta Mészöly Géza. - Ezen a héten azonban minden, még függőben lévő kérdést eldöntünk. Néhány játékost szeretnénk kölcsönadni, termé- szetesen elsősorban a fiatalokat. Többüket szívesen látnák például a másodosztályú Felcsútnál. Gulyás Máté és Vituska István a fonyódi tornán bebizonyította, hogy akár már az ősszel is számíthatunk rájuk, így ők velünk készülnek a bajnoki mérkő- zésekre."

Az eddig tesztelt játékosok már elhagyták az Újpestet. Távozott a belga Sven Vandenbrock is, aki szakmailag nem tudott figyelemre méltót nyújtani, rúgott egy öngólt például a Feyenoord ellen, s emellett nem is lett volna olcsó a megszerzése. Ugyanakkor egy-két labdarúgó szerződtetését még tervezik a lila-fehérek, de őket már nem tesztelik, hanem - ha sikerül velük egyezségre jutni - rögvest szerződést kapnak.

"Szerdán érkezik vissza Magyarországra sportigazgatónk, Francois Laureyssen, akivel együtt döntünk arról, kit igazoljunk még - folytatta a vezetőedző. - Szükségünk van egy-két minőségi labdarúgóra, ebben egyetértünk a tulajdonossal. Szóval ezen a héten összeáll a végleges keretünk."
Legfrissebb hírek

Demonstrációk tucatját nyomta el a győzelmi eufória Mexikóban

Foci vb 2026
1 perce

Jön a négyes döntő a férfi kézilabda BL-ben: mind a négy csapatnak reális esélye van a győzelemre

Kézilabda
1 perce

NS-kiállításmegnyitó: ikonikus vb-mezek a New York-i Legendák Kollekciójában

Foci vb 2026
24 perce

Mélypontra került, szenvedett, de ezüstérmet szerzett az UTH-n

Csupasport
29 perce

Van mit bizonyítaniuk a katariaknak

Foci vb 2026
31 perce

Katar egyedül maradt

Foci vb 2026
33 perce

Vb 2026: hét gól született a második játéknapon – videós összefoglaló

Foci vb 2026
1 órája

Szatmári András az Eb előtt: Képesek vagyunk nyerni!

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik