Yardról yardra a vörös zónában: ettől volt érdekes az NFL 1. fordulója

Vágólapra másolva!
2012.09.12. 19:03
null
Robert Griffin III (balra) szenzációsan debütált, de Drew Breesnek is volt pillanata, amire büszke lehet (Fotó: Reuters)
Címkék
Újonnan induló sorozatunkban a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) fordulóinak legérdekesebb eseményeiből szemezgetünk, a 20 yardos vonaltól egészen a célzóna határáig, majd egy merész tippel át is lépjük azt. Tartsanak velünk, mert mi biztosan eljutunk a vörös zónán keresztül a touchdownig!



20 yard – Nem a bajnokok fordulója volt

Az NFC East egyetlen nyeretlen csapata a 2011-es bajnok Giants. Az NFC North egyetlen nyeretlen csapata a 2010-es bajnok Packers. Az NFC Southban csoportutolsó, nyeretlen a 2009-es bajnok Saints. Az AFC Northban nyeretlen a 2008-as bajnok Steelers. 2007-ben a Giants 2005-ben a Steelers nyert. Az AFC Southban kikapott a 2006-os bajnok Colts. A 2004-es győztes az első, időrendileg visszafelé haladva, amelyik nyerni tudott a nyitó fordulóban – nevezetesen a New England Patriots.

19 yard – A Jets feltámadt, szórta a touchdownokat

Az elmúlt évek Super Bowl győzteseinek bukása mellett pozitív irányban meglepetés a New York Jets egészen impotens előszezonbeli támadóteljesítménye után a Buffalo Bills elleni szereplés (ugyanitt a Bölények a negatív oldalon szerepelnek a nagy erősítéseket követő betlivel).

18 yard – Az újonc a zászló alatt és egy ügyetlen trombitás (C'mon Man!)

Az első hete sem maradt vicces jelenetek nélkül, Brandon Weeden zászló alá kerülése, Vernon Davis és Rob Gronkowski elrontott touchdown-öröme és a társaik.

C'MON MAN!

17 yard – Öreg Moss, nem vén Moss

A 2010-ben borzasztó szezont záró (igaz, azt legalább három együttesben bemutató…) Randy Moss tavaly az idény előtt visszavonult, de idén meggondolta magát, és visszatért a pályára, mindjárt egy nagyszerű touchdownnal – régi kedvenc ellenfele, a Green Bay Packers ellen. 154. elkapott TD-jével ráadásul ismét maga mögé utasította Terrell Owenst a ranglistán (na mondjuk Jerry Rice 197-jétől még így is elég messze van. Moss korábbi csapattársa, Dan Koppen (ha mindenki úgy akarja) már a hétvégén különleges centerré válhat, a kétszeres bajnok játékos 2003 óta Tom Bradynek adhatta fel a labdákat a támadás kezdetén, mostantól pedig a másik korszakos (de még inkább ligatörténeti) rivális, Peyton Manning kaphatja tőle a disznóbőrt, miután a Denver Broncos egyéves szerződést kötött a 33 éves támadófalemberrel.

RANDY MOSS TD-VEL TÉRT VISSZA

16 yard – Top játék 1.: Matt Forte

Matt Forte, a Chicago futója az Indianapolis elleni egykezesével érdemelt ki elismerést.

MATT FORTE EGYKEZES ELKAPÁSA


15 yard – A láthatatlan ember nagy égése

Az NFL egyik legkevésbé észrevehető figurái a long snapperek, akik a mezőnygólok és a puntok előtt dobják hátra a labdát a rúgónak, illetve a puntereknek, és mivel gyakorlatilag hiba nélkül látják el ezen feladatukat, fel sem tűnnek. Nem úgy, amikor valaki óriásit hibázik! Travis Goathel, az Oakland Raiders játékosa ráadásul különösen szerencsétlennek bizonyult, hiszen rögtön három alkalommal is teljesen kiszolgáltatott helyzetbe hozta csapattársát, Shane Lechlert.

14 yard – Az irányítóóriások mérföldkövei


Peyton Manning Mosshoz hasonlóan egy év pauzát követően tért vissza a pályára, csak ő sérülést követően, a már említett Denver Broncos együttesében. A csapat első mérkőzésen aztán nyoma sem volt sérülésének, két touchdowpasszával megszerezte saját maga 400. (majd 401.) hatpontos átadását, amellyel Brett Favre (508) és Dan Marino (420) után a liga történetében harmadikként lépte át a 400-as határt. A már szintén említett Brady sem panaszkodhat, 236 passzolt yardjával átlépte a 40 ezres határt (40 215), a liga történetében ezzel a 14. helyen van, ráadásul 160. kezdő mérkőzésén 125. sikerét aratta, ezzel viszont toronymagasan leghamarabb érkezett el ehhez a mérföldkőhöz (Manningnek ehhez 184, Favre-nak 189, Marinónak 199, John Elwaynek 201 mérkőzésre volt szüksége), ráadásul két újabb TD-passzával már 302-nél jár, amivel maga mögé utasított Elwayt, és immár egyedül az ötödik. Még egy kiváló statisztika, ezúttal a szintén elit Drew Breesről: a New Orleans Saints sztárja sorozatban 44. mérkőzésén osztott ki TD-passzt (összesen három jött össze neki vasárnap), a ligarekordot a litván származású Johnny Unitas tartja 47 meccsel.

13 yard – Top játék 2.: DeMarco Murray

DeMarco Murray a címvédő Giants ellen bizonyította, hogy tavalyi remeklése újoncként nem fellángolás volt, és az ilyen futásokkal Tony Romo válláról is leveszi a teher egy részét.

DEMARCO MURRAY MEGTALÁLJA A RÉST A PAJZSON

12 yard – Eddig csak RG3 váltotta be a hozzá fűzött reményeket - s még többet is

Az 1/1-es Andrew Luck 309 yarddal mutatkozott be az NFL-ben, de egy TD-passza mellett háromszor is eladta a Chicago Bears ellen a labdát, így nem beszélhetünk kimagasló bemutatkozásról, nem úgy a másodikként kiválasztott Robert Griffin III esetén, a Washington Redskins irányítója 320 yarddal, 73.1 százalékos pontossággal (19/26), két TD-vel és eladott labda nélkül 139.9-es irányítómutatót hozott össze, amelynél az első héten senki sem tudott jobbat felmutatni! Kevésbé pozitív hetet tudhat maga mögött a már említett Weeden, aki 5.1-es mutatóval toronymagasan a tökutolsó lett, de a 31.-ként 39-es rate-tel záró Ryan Tannehill is szebb bemutatkozásról álmodozhatott (a harmadik legrosszabb Michael Vick volt 51.0-val).

11 yard – Cornerbacksorsok. Grimes: sérülés, Haden: eltiltás


Dőlnek ki az elit cornerbackek, Brent Grimes az Atlanta Falcons kiválósága Achilles-ín-sérülés miatt idén már nem játszhat, míg a Cleveland Browns játékosa, Joe Haden négymérkőzéses eltiltást kapott, miután megszegte a liga teljesítményfokozókkal kapcsolatos szabályait. A St. Louis Rams a nyáron szabadügynökként megszerzett centerét, Scott Wellst helyezte sérültlistára, a Denver Broncos Ty Warrent, a Buffalo Bills pedig David Nelsont, de utóbbi csapatból pár hétre Fred Jackson is kiesett. Az első játékhéten 13 agyrázkódást ismertek el hivatalosan a csapatok…

10 yard – Még mindig Akers lábában a bugi

David Akers az elmúlt évtized egyik legjobb rúgójátékosa – korábban a Philadelphia, az előző szezon óta a San Francisco alapembere. Bár decemberben már 38 éves lesz, még mindig a lábában van a bugi – azaz az erő és a pontosság: 63 yardos mezőnygólja a Green Bay otthonában ligacsúcs-beállítás, de kellett hozzá a léc segítsége is.

DAVID AKERS 63 YARDOS MEZŐNYGÓLJA



9 yard – Egy-két bírói hiba, ami talán még belefért

Sokan aggódtak, vajon a helyettes játékvezetők hogyan bírják majd az NFL iramát, összességében meccsdöntő hibát nem követtek el. Akadtak ugyan érdekes ítéletek (a Baltimore Ravens–Cincinnati Bengals mérkőzésen Anquan Boldin TD-elkapása igencsak véleményes volt, mint A.J Green nem elkapása is végül, de a New England Patriots Tennessee Titans elleni mérkőzésén is elmaradt például egy fumble), de összességében nem mondható, hogy klasszisokkal több lett volna a hiba, mint a régi játékvezetőkkel – azért persze jobb lenne, ha ennél kevesebb lenne a rontás…

8 yard – A számok tükrében

Az első fordulóban a következő játékosok teljesítettek legjobban a különböző kategóriákban:

STATISZTIKÁK
AZ 1. FORDULÓ LEGJEI
A legtöbb passzolt yard:
Matthew Stafford (Detroit Lions) –St. Louis Rams 355
A legtöbb futott yard: C. J. Spiller (Buffalo Bills) –New York Jets 169
A legtöbb elkapott yard: Reggie Wayne (Indianapolis Colts) –Chicago Bears
135
A KATEGÓRIÁK PILLANATNYI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard 355 Matthew Stafford (Detroit Lions)
A legtöbb futott yard 169 C. J. Spiller (Buffalo Bills)
A legtöbb elkapott yard 135 Reggie Wayne (Indianapolis Colts)
A legtöbb szerelés 14 A.J. Hawk (Green Bay Packers), Ray Lewis (Baltimore Ravens)
A legtöbb sack 2.5 Clay Matthews (Green Bay Packers)
A legtöbb interception 2 Kurt Coleman, Dominique Rodgers-Cromartie (Philadelphia Eagles), Tim Jennings (Chicago Bears)


7 yard – Jay Cutler feltámadása

Túlzás lenne azt mondani, hogy Jay Cutler parádésan kezdte volna a szezont, a Chicago Bears irányítója első tíz passzkísérletéből egyet juttatott a társakhoz (13 yardért), egyszer pedig a Colts védői kaparintották meg a labdát (ebből ráadásul touchdownt is szereztek a vendégek), ezt követően azonban 25 passzából 20 sikeres lett (320 yardért) és két touchdown mellett el sem adta a tojást. Végül 41–21-re nyertek a Macik.

6 yard – Ed Reed még mindig fantasztikus

A Ravens védelme sem okozott csalódást: az ikon Ed Reed például Andy Dalton egyik passzkísérletét elcsípve TD-t ért el. A baltimore-i játékos így már 1497 interception utáni yardnál tart, ami ligarekord az NFL-ben.

5 yard – Top játék 3.: Jimmy Graham

Jimmy Graham a tavalyi szezon legeredményesebb New Orleans-i elkapója volt, tight end létére többször volt eredményes, mint a klub klasszikus elkapói. Lendülete az idén sem tört meg, a célterületnek háttal állva is bejutott az end zone-ba.

JIMMY GRAHAM MEGÁLLÍTHATATLANUL HÁTRÁL


4 yard – Aaron Rodgers San Francisco 49ers mezben!

Nem elég, hogy a San Fransisco 49ers 22 év után idegenben legyőzte a Green Bay Packerst, Aaron Rodgers még egy fogadást is elvesztett. Történt ugyanis, hogy az előző szezon legértékesebb játékosa (MVP) a Boyz II Men zenekarral, hogy ezt a mérkőzést nem veszítik el a Lambeau Fielden, ellenkező esetben a legyőző irányító, Alex Smith mezét viseli a hét során.

Rodgersnek duplán fájhatott a 49ers elleni vereség (Fotó: lifeofryan.ca)
Rodgersnek duplán fájhatott a 49ers elleni vereség (Fotó: lifeofryan.ca)


3 yard – Tracy Porter ismét lecsap


A Denver Broncos Matt Prater 26 yardos mezőnygóljával 24–19-re módosította a Pittsburgh Steelers elleni mérkőzés állását, de a vendégeknek még volt három percük, hogy fordítsanak. Ekkor azonban jött a hazaiak cornerbackje, Tracy Porter és Ben Roethlisberget átadását elcsípve 43 yardot nyargalt vissza TD-ig, végleg eldöntve a találkozó kimenetelét (31–19). Peyton Manning alighanem átérezte irányítótársa helyzetét, tekintve, hogy a 2009-es szezon Super Bowljában a Colts 24–17-es hátrányban az egyenlítésért támadott, amikor 3 perccel a vége előtt az akkor még a New Orleans Saintset erősítő Tracy Porter megkaparintotta Manning passzát, és 74 yardon keresztül visszahordva végleg eldöntötte a találkozó kimenetelét (31–17)…

TRACY PORTER INTERCEPTIONJE 2009-BEN ÉS MOST



2 yard – Ki nevet a végén? – utolsó perces fordítások

Ami nem jött össze a Pittsburghnek, az sikerült a Detroit Lionsnak és a Philadelphia Eaglesnek. Matthew Stafford hiába passzolt 355 yardot az első héten, három labdaeladása miatt (is) a meccs nagy részében a Rams vezetett, de a vendégek 15 másodperccel a találkozó vége előtt Kevin Smith ötyardos elkapásával végül megfordították a mérkőzést. Gyakorlatilag ugyanez igaz Michael Vickék meccsére is, hiába a közel háromszor annyi yard, négy interceptionnek „hála” a Browns végig az Eagles nyakában tudott loholni, az utolsóból pedig D'Qwell Jackson visszahordása után pedig a vezetést is megszerezte. Jött azonban egy utolsó hosszú támadássorozat (itt a detroiti 80 yardoshoz képest még nagyobb, 91 egységnyi távot kellett megtenni, igaz 2 helyett 6 és fél perc alatt), és végül 1:23-mal a vége előtt egy TD-passzal megfordította a meccset. Erről a mérkőzésről érdekesség még, hogy a Sasok puntere, Chas Henry tavaly 66 kísérletből egyszer rúgott 60 yard felett, most pedig hatból háromszor is!

1 yard – Hihetetlen végjáték, Viking-öröm, Jaguár-bánat

Mindezek sehol sem voltak izgalomban a Jacksonville Jaguars minnesota-i vendégjátékához képest! Josh Scobee és Blair Walsh mezőnygólváltása után 20–15-re vezettek a hazaiak, a Jacksonville pedig meglepetésre 2 perccel a vége előtt elpuntolta a labdát. A gyorsan megállított hazai támadás után Blaine Gabbertéknek 1:18 perce maradt megfordítani a mérkőzést, ez pedig 27 szekundummal a vége előtt Cecil Short 39 yardos elkapásával pedig sikerült is! Sőt, Gabbert Justin Blackmonnak adott passzával a kétpontos akció is sikerült, így 23–20-ra már a vendégek vezettek. Christian Ponderéknek 14 másodpercük maradt, hogy a saját 31 yardos vonalukról legalább mezőnygóltávolságba érjenek, ez Devin Aromashodu 26, és Kyle Rudolph 6 yardos elkapásával azonban sikerült, és Walsh 55 yardról kiegyenlítetett! A hosszabbításban Walsh 38 yardról sem hibázott, az újabb Jaguár-attak azonban már nem hozott pontot, így az előbb már megnyertnek, majd elvesztettnek hitt meccs végén mégiscsak a Vikingek örülhettek.

TD – Bátor Jóska

Azaz két vakmerő jóslat a következő játékhétre – a megvalósulásukért azonban nem tennénk tűzbe a kezünket.

A csapatok közül a Tampa Bayt emeljük ki, amely idegenben meg fogja lepni a címvédő New York Giantset.

Egyénileg Andrew Luckot pécéztük ki, az Indianapolis draftelsője a Chicago után a Minnesota ellen is többször adja el a labdát, mint ahány touchdownpasszt ad.

NFL 2012, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2012. 09. 06. 2:30 New York Giants–Dallas Cowboys 17–24
2012. 09. 09. 19:00 Chicago Bears–Indianapolis Colts 41–21
2012. 09. 09. 19:00 Minnesota Vikings–Jacksonville Jaguars 26–23 – h.u.
2012. 09. 09. 19:00 New York Jets–Buffalo Bills 48–28
2012. 09. 09. 19:00 Houston Texans–Miami Dolphins 30–10
2012. 09. 09. 19:00 Tennessee Titans–New England Patriots 13–34
2012. 09. 09. 19:00 Detroit Lions–St. Louis Rams 27–23
2012. 09. 09. 19:00 New Orleans Saints–Washington Redskins 32–40
2012. 09. 09. 19:00 Cleveland Browns–Philadelphia Eagles 16–17
2012. 09. 09. 19:00 Kansas City Chiefs–Atlanta Falcons 24–40
2012. 09. 09. 22:25 Green Bay Packers–San Francisco 49ers 22–30
2012. 09. 09. 22:25 Arizona Cardinals–Seattle Seahawks 20–16
2012. 09. 09. 22:25 Tampa Bay Buccaneers–Carolina Panthers 16–10
2012. 09. 10. 2:20 Denver Broncos–Pittsburgh Steelers 31–19
2012. 09. 11. 1:00 Baltimore Ravens–Cincinnati Bengals 44–13
2012. 09. 11. 4:15 Oakland Raiders–San Diego Chargers 14–22
2. FORDULÓ
2012. 09. 14. 2:20 Green Bay Packers–Chicago Bears
2012. 09. 16. 19:00 New York Giants–Tampa Bay Buccaneers
2012. 09. 16. 19:00 Carolina Panthers–New Orleans Saints
2012. 09. 16. 19:00 New England Patriots–Arizona Cardinals
2012. 09. 16. 19:00 Indianapolis Colts–Minnesota Vikings
2012. 09. 16. 19:00 Philadelphia Eagles–Baltimore Ravens
2012. 09. 16. 19:00 Buffalo Bills–Kansas City Chiefs
2012. 09. 16. 19:00 Cincinnati Bengals–Cleveland Browns
2012. 09. 16. 19:00 Jacksonville Jaguars–Houston Texans
2012. 09. 16. 22:05 Seattle Seahawks–Dallas Cowboys
2012. 09. 16. 22:05 St. Louis Rams–Washington Redskins
2012. 09. 16. 22:15 Pittsburgh Steelers–New York Jets
2012. 09. 16. 22:15 San Diego Chargers–Tennessee Titans
2012. 09. 16. 22:15 Miami Dolphins–Oakland Raiders
2012. 09. 17. 2:20 San Francisco 49ers–Detroit Lions
2012. 09. 18. 2:30 Atlanta Falcons–Denver Broncos
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik